2p
Hatott a kampány: sok végtörlesztő kérte az elszámolást - több banknál is az érintettek kétharmada. Ez felesleges pénzkidobás volt - néhány százalék az, aki egyáltalán kap is valamit.

Komolyabb előzetes mérlegelés nélkül követelte a végtörlesztők jelentős része, hogy részese legyen az elszámolásnak. A CIB Banknál mintegy tízezer végtörlesztő, a jogosultak 62 százaléka nyújtott be elszámolási kérelmet a jogszabályban meghatározott március 31-i határidőig - közölte a pénzintézet az MTI érdeklődésére szerdán. A pénzintézetnél jót hajráztak, hiszen korábban a bank még azt közölte az utolsó hét előtt, hogy addig csak a jogosultak 24 százaléka jelezte igényét az elszámolásra - azaz sokakat a témával kapcsolatos kommunikáció késztetett a jelentkezésre. A végtörlesztő adósok nem csak az olasz hitelintézet magyar leányánál tülekedtek, hiszen a Budapest Banknál is kétharmados volt azok aránya, akik bejelentették igényüket az elszámolásra annak ellenére, hogy a végtörlesztés során tetemes támogatást kaptak. A Raiffeisennél az érintettek fele jelentkezett.

A BB-nél a 10 ezer forintos díjjal járó bejelentkezést ugyanakkor a döntő többségnek értelmetlen volt bevállalnia, tekintve, hogy a bank kimutatásai szerint a végtörlesztők mindössze 3 százaléka kap majd visszaírást a 2012. februári, 180 forintos árfolyamon lehetővé tett törlesztésen felül – s a visszaírt összeg is rendkívül alacsony. Az előzetes várakozások szerint - a több mint 40 százalékos árfolyamkülönbség okán - más bankoknál sem lehetett számottevően nagy a visszaírást kapó végtörlesztők aránya. (A tízezer forintos díjat azoknak nem kell megfizetniük, akik hitelük végtörlesztéséhez forintalapú kölcsönt vettek fel.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG