1p
Az FHB csoport 1,589 milliárd forint adózott veszteséggel zárta idén az első negyedévet, szemben a tavalyi első negyedév 14 millió forintos nyereségével.

A tőzsde honlapján közzétett, nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint a bank konszolidált mérlegfőösszege 2013. március 31-én 710,4 milliárd forint volt, egy év alatt 8,8 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 5,6 százalékkal zsugorodott. A mérlegfőösszeg csökkenését a jelentés szerint elsősorban az értékpapírok csökkenése, forrás oldalon a 2012 nyarán kibocsátott alárendelt kölcsöntőke kötvények visszavásárlása okozta.

A jelentés arra is rámutat, hogy az első negyedévi kedvezőtlen eredményt elsősorban a jelentős volumenű értékvesztésképzés okozta, amely egyrészt a devizaárfolyamok március végi szintjéből adódik, másrészt a bank kismértékben tovább növelte a problémás hitelek fedezettségét.

A nettó kamatbevétel 4,27 milliárd forintot ért el az első negyedévben, ez csaknem 24 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi bázisnál. Az átlagos mérlegfőösszegre vetített nettó kamatmarzs 2,37 százalék volt, ami az elmúlt év azonos időszakához képest 46 bázisponttal alacsonyabb, azonban az előző negyedévhez képest 31 bázispont emelkedés.

A bank nettó díj- és jutalékbevétele 5,4 százalékkal 855 millió forintra csökkent. A nettó üzleti eredmény 328 millió forint nyereség volt, szemben az egy évvel korábbi 70 millió forintos veszteséggel. A társaság összes nettó bevétele 13,2 százalékkal 4,83 milliárd forintra esett vissza.

A működési költségek 4,36 milliárd forintot értek el, 4,4 százalékkal emelkedtek a tavalyi első negyedévhez képest. A banki különadó nélkül számított adózott eredmény 883 millió forint veszteséget mutat az egy évvel korábbi 720 millió forint nyereség után.

Az FHB csoport saját értékesítésű hiteleinek bruttó állománya 378,8 milliárd forint volt az első negyedév végén, ami éves szinten 2,4 százalékos csökkenés, az előző negyedévhez képest viszont 1,8 százalékkal nőtt. A lakossági hitelek aránya az összes hitelen belül 80,3 százalék.

Az első negyedév során 1,8 milliárd forint lakossági és több mint 8,8 milliárd forint vállalati hitelkihelyezés történt, ez utóbbi több mint duplája az egy évvel korábbi értéknek. A lakossági hitelfolyósításon belül a támogatott hitelek aránya közel 50 százalék. A támogatott hitel folyósításokból a bankcsoport piaci részesedése az első negyedévben megközelítette a 18 százalékot.

A hitelezési veszteségekre képzett értékvesztés egy év alatt 31,6 milliárd forintról 40,3 milliárd forintra nőtt. A problémás hitelekre képzett értékvesztés állománya 6,0 milliárd forinttal nőtt ez idő alatt. A hitelportfolió további romlásának megakadályozására a bankcsoport a hitelezés fellendítését célzó lépéseket tesz, másrészt intenzívebb behajtási tevékenységet folytat, valamint részt vesz a kormányzati otthonvédelmi programokban. Ez utóbbi keretében 2013. március végéig 545 darab ingatlant ajánlottak fel a Nemzeti Eszközkezelő részére, amelyekhez mintegy 3,5 milliárd forint teljes követelésállomány kapcsolódik. Ebből az időszak végéig összesen 339 ingatlan megvásárlására és 531 ügylet lezárására került sor.

 

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG