1p
A kormány hiába változtatja meg a jegybank monetáris tanácsának összetételét, a kamatemelés folytatódni fog London szerint. A legutóbb nagyon szoros volt a szavazás
A kormány hiába változtatja meg a jegybank monetáris tanácsának összetételét, a kamatemelés folytatódni fog London szerint. A legutóbb nagyon szoros volt a szavazás - a mostani vélemények egyben azt is jelentik, hogy egyre több elemző fogalmazza meg, hogy a legutóbbi emelések mégsem voltak túlzó reakciók az inflációs nyomásra.

A monetáris tanácsi tagok kinevezési rendjének és a testület összetételének várható változása után is ütemesen folytatódni fog a magyar jegybank szigorítási ciklusa, mivel a külső inflációs sokkok jellemezte mostani környezetben az MNB-nek rögzítenie kell az inflációs várakozásokat - jósolták hétfőn londoni felzárkózó piaci elemzők. Korábban a felzárkózópiaci elemzők arra számítottak, hogy az új tanácstagok az emelés ellen lesznek.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemző részlégének szakértői a felzárkózó európai térség pénzügy-politikai kilátásairól összeállított tanulmányukban azt írták, hogy "furcsának tűnhet" az MNB döntése a szigorítási ciklus megkezdéséről a még mindig enyhe maginflációs dinamika, a gazdaságban érvényesülő, továbbra is széles negatív kibocsátási rés és a változatlanul gyenge gazdasági teljesítmény közepette.


A fő ok azonban az, hogy rögzíteni kell az inflációs várakozásokat. A magyar jegybank ugyanis attól tart, hogy ha nem lép, akkor az élelmiszer- és energiaszektorból eredő inflációs sokkok hatással lesznek a béremelési megállapodásokra - vélekedtek a Morgan Stanley szakértői, 6,75 százalékos idei MNB-kamattetőzést jósolva.

MTI

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG