2p

A november 2-án kezdődött év végi kgfb-kampány első hetében a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 32 800 forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést, miközben biztosítójuk átlagosan 46 600 forintos díjat ajánlott számukra – közölte az Insura.hu biztosításközvetítő. 

A kgfb-kampány első hetében a biztosításukat lecserélők átlagosan 29,6 százalékot spórolhattak. Fontos azonban tudni, hogy nem számíthat mindenki ekkora arányú kedvezményre, ha váltani akar. A díjak alakulása az egyes díjazási szegmensekben nagyon eltérő: lesznek olyanok, akik csak minimális díjcsökkenést érhetnek el egy átszerződéssel, sőt olyanok is, akiknek jövőre mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk, mint idén (különösen akkor, ha az elmúlt évben káreseményt okoztak). Ezért minden érintett autósnak ajánlott összehasonlítani az egyes biztosítók kínálatát a következő hetekben – derül ki Insura összeállításából. 

Az eddigi szerződésváltók csaknem 75 százaléka a kgfb-vel foglalkozó biztosítók közül három szereplőnél: a Genertelnél, a Signalnál, valamint a Generalinál kötötte meg új biztosítását. Az ügyfelek 90 százaléka az éves díjat egyösszegben fizeti be, a negyedéves lehetőséget mindössze 7, míg a félévest 3 százalékuk választotta. Az ügyfelek 84 százaléka az elektronikus fizetési módok valamelyikével (átutalás, bankkártya, inkasszó) egyenlíti ki biztosítási számláját, a csekket kérők aránya 16 százalék.

Nem mindegy melyiket választják
Nem mindegy melyiket választják
Fotó: Depositphotos

Az év végi kampányban érintett több mint 400 ezer személyautó üzemben tartói december 1-jéig választhatnak, hogy új kötelező biztosításra váltanak vagy pedig jelenlegi szerződésüket folytatják a következő évben is. Ennek eldöntésében fontos szerepe van a meglévő biztosító által a következő évre megajánlott, úgynevezett indexdíjnak, amit a január 1-jei évfordulóval szerződőknek törvényi előírás alapján november 11-ig, hétfőig meg kell kapniuk. Ez az a díj, amihez képest a többi biztosító ajánlatát hasonlítani tudják.

Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója elmondta, hogy annak az érintettnek, aki hétfőn sem kapja meg a díjértesítőt, érdemes mielőbb kapcsolatba lépnie biztosítójával, vagy a szerződésben közvetítő alkuszával. Fontos tudni ugyanakkor, hogy aki e-kommunikációs kedvezménnyel kötötte meg szerződését, már ne postai levélben, hanem e-mailben várja ezt a dokumentumot is. (MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG