1p
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. eladta a 100 százalékos tulajdonában lévő FHB Kereskedelmi Bank Zrt. 49 százalékát a Magyar Postának 28,5 milliárd forintért - közölte az FHB Jelzálogbank kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A közlemény szerint a részvény-adásvételi szerződés szeptember 29-én jött létre, a tranzakció zárása pedig szeptember 30-án megtörtént a Magyar Nemzeti Bank engedélyével.

A Magyar Posta Zrt. azt közölte, hogy a tranzakciót saját forrásainak felhasználásával valósítja meg.

Így jött ki a 28,5 milliárd forintos vételár

Az FHB Bankot a kormányzati intézkedések kapcsán várhatóan érintő negatív hatások ellentételezésére többek között az FHB Bank alaptőkéjének felemelése szolgál névértéken 3,453 milliárd forint, kibocsátási értéken 20 milliárd forint összegben, továbbá az FHB Bank saját tulajdonú részvényeinek megvásárlása közel 4 milliárd forint összegben. Az esetleges további, fentiekkel kapcsolatos, nem várt negatív hatások kezelésére a társaság szerződéses kötelezettséget vállalt.

A fentiekre is tekintettel a felek a részvények vételárát 28,5 milliárd forintban határozták meg - írja az FHB közleménye.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:31
74,5 milliárd a kasszában.
Pénzügyi szektor Csökkent a három hónapos állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:23
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Pénzügyi szektor Meglepetés az Allianznál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 16:03
A német Allianz SE biztosítótársaság a vártnál nagyobb profittal és rekordmagas működési eredménnyel zárta az idei második negyedévet.
Pénzügyi szektor Robbanni fog az Otthon Start: jövőre a lakáshitelek 60 százaléka támogatott lehet
Herman Bernadett | 2025. augusztus 6. 12:34
Az ATM-ek telepítése visszaveti a versenyképességet, a lakáshitelpiacot pedig eláraszthatják a támogatott hitelek – hangzott el az Erste Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
Pénzügyi szektor Gigantikus terhek alatt nyög az OTP, mégis fut a szekere
Herman Bernadett | 2025. augusztus 5. 13:28
Fél év alatt már 199 milliárd forintnyi kormányzati tehet sújtotta az OTP-t, de a hitelfelvétel pörög, ezért jól megy a banknak. És persze a külföldi leányok is hozzák a pénzt. A magyar gazdasággal kapcsolatban viszont egyre borúlátóbbak a bank elemzői. 
Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG