5p

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 2557,67 pontos, 1,88 százalékos emelkedéssel, 138 818,03 ponton zárt pénteken. A főbb európai tőzsdeindexek erőteljes indexemelkedéssel zártak, az olaj és a gáz ára zuhan.

A BÉT-en s részvénypiac forgalma 36,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta: pénteken optimista hangulatban zajlott a kereskedés, a BÉT a nemzetközi piacokkal együtt mozgott. Az árfolyamokat az energia- és közműrészvényeket leszámítva a Hormuzi-szoros megnyitásáról érkező hírek emelték.

A Mol árfolyamát az olajárak meredek csökkenése húzta lefelé, míg a Magyar Telekom jegyzését a K&H Bank célárfolyam-emelése is támogatta. A bank 2560 forintos jegyzést vár 12 hónapos időtávra a jelenlegi 2020 forintról. Az OTP pénteki közgyűlésén a részvényesek 300 milliárd forint osztalék kifizetését hagyták jóvá, és Csányi Sándor, az igazgatóság elnöke közölte, hogy idén egy jelentős akvizíciót hajthat végre a pénzintézet, ami szintén pozitívan hatott az árfolyamra. Csányi Péter vezérigazgató korábbi jelzése alapján egy kazahsztáni bank lehet a célpont az Equilor várakozása szerint.

A Mol 76 forinttal, 1,83 százalékkal 4088 forintra csökkent, 8,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1440 forinttal, 3,32 százalékkal 44 850 forintra erősödött, forgalmuk 21,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 72 forinttal, 3,03 százalékkal 2446 forintra nőtt, forgalma 1,9 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 420 forinttal, 3,3 százalékkal 13 150 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9223,05 ponton zárt pénteken, ez 28,18 pontos, 0,31 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

A budapesti erősödéssel párhuzamosan a főbb európai tőzsdeindexek erőteljes indexemelkedéssel zárták a pénteki kereskedést, nyugtázva ezzel a nyersanyagellátási aggodalmak enyhülését. Az olaj és a földgáz ára is ennek köszönhetően nagymértékben csökkent.

A páneurópai STOXX 600 index 1,47 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 2,12 százalékos nyereséget ért el. A londoni FTSE 100 index 0,73 százalékkal került feljebb. A frankfurti DAX index 2,32 százalékkal erősödött, míg a párizsi CAC 40 index 1,97 százalékkal zárt magasabban. A milánói FTSE MIB index 1,74 százalékkal, a madridi IBEX 35 index pedig 2,09 százalékkal emelkedett.

Heti összevetésben is pozitív a kép: a STOXX 600 közel két százalékos, az Euro Stoxx 50 több mint két százalékos nyereséget halmozott fel. A londoni FTSE 100 fél százalékos heti emelkedéssel elmaradt a régiós átlagtól. A DAX közel négy százalékkal erősödött a héten, a CAC 40 mintegy két százalékkal, a FTSE MIB körülbelül két és fél százalékkal, míg az IBEX 35 közel másfél százalékkal került feljebb.

A piaci hangulatot döntően az a bejelentés javította, hogy Irán ideiglenesen újranyitotta a Hormuzi-szorost a kereskedelmi hajóforgalom előtt a libanoni tűzszünet időtartamára.

A fejlemény enyhítette az ellátási zavarokkal kapcsolatos aggodalmakat, és erősítette a befektetői kockázatvállalási hajlandóságot. A légiközlekedési, turisztikai és luxuscikkeket gyártó vállalatok részvényei különösen jól teljesítettek, míg az olajipari cégek papírjai esni kezdtek az energiaárak visszaesésével párhuzamosan.

A nemzetközi hírfolyamot továbbra is a közel-keleti fejlemények uralják. Az Egyesült Államok és Irán között a hétvégén újabb tárgyalások kezdődhetnek egy átfogó megállapodásról. Jelentések szerint a felek közel állnak egy egyezséghez, amely az iráni nukleáris program korlátozását és egyes szankciók feloldását is magában foglalhatja. Piaci szereplők szerint a konfliktus enyhülése tartósan csökkentheti az energiaárakat és stabilizálhatja a globális gazdasági kilátásokat, ugyanakkor a helyzet továbbra is törékeny, és a szoroson áthaladó forgalom tényleges normalizálódása időt vehet igénybe.

Az árupiacokon markáns korrekció zajlott.

Az északi-tengeri Brent olaj ára 87,94 dollárra csökkent, ami 11,52 százalékos visszaesést jelent, míg az amerikai WTI típusú nyersolaj jegyzése 82,23 dollárra esett, 13,16 százalékos csökkenéssel. A héten a WTI közel 16 százalékot, a Brent több mint kilenc százalékot veszített értékéből. Az európai TTF gáz ára 38,34 euróra mérséklődött, ami 9,63 százalékos esésnek felel meg, több hónapos mélypont közelébe kerülve.

A nemesfémek ezzel szemben erősödtek. Az arany unciánkénti ára 4866,64 dollárra emelkedett, ami 1,58 százalékos növekedést jelent, heti alapon pedig több mint két és fél százalékos drágulást mutat. Az ezüst árfolyama 82,671 dollárra ugrott, 5,44 százalékos napi emelkedéssel.

A devizapiacon a dollár gyengült: a dollárindex 97,85 pontra csökkent, ami 0,37 százalékos esés. Heti alapon mintegy 0,8 százalékos csökkenés rajzolódik ki. Az euró erősödött, a közös európai fizetőeszköz jegyzése 1,1812 dollárra emelkedett, ami 0,25 százalékos napi növekedés, és a héten összességében mintegy 0,8 százalékos felértékelődést jelent.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG