2p
Hétfőtől csütörtökig szinte változatlanul, kicsivel 18 ezer pont felett zárt a BUX, majd pénteken a 18 ezres szint alá esett. Egy hét alatt 0,14 százalékkal esett, pénteken záráskor 17 965 ponton állt. Pocsék hét volt ez a nemzetközi tőzsdéken.

A heti forgalom 46,8 milliárd forint volt, az előző heti 43,8 milliárd forint után.

Napról napra

Hétfőn, a választások után jól teljesített a magyar piac, mintegy 120 ponttal emelkedett a BUXmiközben a nyugat-európai tőzsdeindexek lefordultak a mindenkori csúcsok közeléből.

Kedden hullámvasút volt a magyar és a külföldi piacokon is. A nap végére csak enyhén, mintegy 50 ponttal gyengült a BUX a nyitó értékéhez képest.

Szerdán a BUX-index félszázalékos pluszban zárt, a forgalom átlagos volt. A nap nyertese - 60 forintos erősödéssel - az OTP volt.

Csütörtökön a BUX 24 ponttal esett, a forgalom pedig ezen a napon volt - 7,8 milliárd forinttal - a második legalacsonyabb a héten.

Pénteken érte el - 13,1 milliárd forinttal - a heti forgalmi csúcsát a BÉT. A BUX tovább esett, és 17 965 ponton zárta a hetet.

Így mentek a bluechipek

Részvény Változás % Változás Ft Záróár Ft
Mol +0,34 45 13 140
Richter

0

0 4 010
Magyar Telekom

0,32

1 309
OTP

0,35

15 4 310

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 14,47 ponttal, 0,95 százalékkal csökkent, 1513,72 ponton állt pénteken záráskor.

Pocsék hét volt

A részvénypiacok világszerte estek a héten, az amerikai technológiai szektorban évek óta nem látott tarolást végeztek a befektetők, akik az elmúlt napokban megjelent gyenge kínai növekedési számok, és az élesedő orosz konfliktus miatt  menekülnek a tőzsdékről. A héten olaj volt a tűzre, hogy sokak várakozásával ellentétben a japán jegybank nem jelentette be a gazdaságélénkítés fokozását, ami jelentősen erősítette a jent.

Az orosz konfliktus a héten jelentősen éleződött, ez emelte folyamatosan az arany és az olaj árát.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
Részvény / Deviza / Áru Európa reménykedik az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:26
Követve a tegnap esti amerikai zárást, és a ma hajnali ázsiai eufóriát, az európai tőzsdék is erősödéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Ha Tump épp nem bombáz, a forint erősödik
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:01
Jót tett a forintnak, hogy eljöhet az iráni béke.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG