3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 541,36 pontos, 0,54 százalékos csökkenéssel, 99 921,60 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike a pénteki záróára alatt fejezte be a kereskedést – jelentette az MTI.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője, Szemán Péter az MTI-nek elmondta, a BÉT csendes kereskedési napot zárt, az európai tőzsdékkel összhangban. Ez alól a francia tőzsde volt kivételével, ahol meredeken estek a jegyzések a kormányválság miatt. A magyar tőzsdén a 4iG vitte a prímet, 5,1 százalékos erősödéssel, miután hétfőn a kormánnyal véglegesítették a hadiipari cégek tulajdonosi szerkezetéről kötött júniusi előzetes megállapodást.

  • A Mol árfolyama 16 forinttal, 0,58 százalékkal 2754 forintra csökkent, 560,4 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,45 százalékkal 28 950 forintra esett, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 32 forinttal, 1,73 százalékkal 1820 forintra gyengült, forgalma 562,9 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,49 százalékkal 10 120 forintra csökkent, a részvények forgalma 615,5 millió forintot ért el.

A BUMIX 9437,66 ponton zárt hétfőn, ez 35,96 pontos, 0,38 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A Magyar Telekom székházában valószínűleg nem hétfőn bontanak pezsgőt
A Magyar Telekom székházában valószínűleg nem hétfőn bontanak pezsgőt
Fotó: Magyar Telekom

Túlnyomórészt veszteséggel zártak a nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,13 százalék mínusszal, a frankfurti DAX-index 0,07 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 1,36 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,36 százalékkal csökkent. Milánóban 0,26 százalékos, Madridban 0,33 százalékos veszteséggel zárult a kereskedés.

  • Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,15 százalékos mínuszban, az S&P 500-as index 0,36 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,64 százalékos nyereséggel állt.
  • Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 0,94 dollárral, 1,46 százalékkal, 65,47 dollárra emelkedett.
  • Az arany határidős jegyzése 3981,50 dolláron állt unciánként, 1,86 százalékos (72,60 dolláros) erősödéssel; a nemesfém ára újabb történelmi csúcsot ért el hétfőn.
  • Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, novemberi jegyzésében 5,60 százalékkal emelkedett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 33,20 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 35,75 eurón, egy éve 39,73 eurón, két éve 44,65 eurón zárt.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42160 41110 42200 +0,74% 42150 42160 5 388 949 810 HUF 2026-11-03 14:45:52
MOL 5010 4942 5065 +1,21% 5005 5010 2 013 399 362 HUF 2026-11-03 14:45:19
MTELEKOM 2894 2860 2900 +0,63% 2894 2896 540 377 138 HUF 2026-11-03 14:44:53
RICHTER 13040 12840 13070 +0,31% 13030 13050 616 329 910 HUF 2026-11-03 14:44:58
OPUS 196 190 196 +2,08% 194 195 3 572 120 HUF 2026-11-03 13:53:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG