2p

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 191,88 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 45 780,62 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol ma szépen felhúzta a forgalmat. Fotó: Depositphotos
A Mol ma szépen felhúzta a forgalmat. Fotó: Depositphotos

Az Equilor Befektetési Zrt. szakértője szerint a BÉT a nyugati tőzsdékhez hasonlóan teljesített, kibocsátói hír csak a Mol árfolyamát befolyásolhatta jelentősebb mértékben. A kivételes mértékű erősödést Varga Zoltán azzal magyarázta, hogy az üzemanyagár-korlátozás esetleges kivezetése felkeltette a befektetői érdeklődést, bár hosszabb távon a különadó jövőjétől is függenek a vállalat bevételei.      

Árfolyam

A Mol kedden 70 forinttal, 2,57 százalékkal 2790 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 115 forinttal, 1,06 százalékkal 10 700 forintra csökkent, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,90 százalékkal 332 forintra esett, forgalma 71,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,96 százalékkal 8420 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3687,85 ponton zárt kedden, ez 4,30 pontos, 0,12 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41930 41500 42160 +0,48% 41930 41940 2 370 534 510 HUF 2026-04-28 10:11:07
MOL 4100 4050 4120 +1,43% 4092 4104 283 215 222 HUF 2026-04-28 10:12:52
MTELEKOM 2516 2500 2520 +0,80% 2510 2516 132 400 476 HUF 2026-04-28 10:11:26
RICHTER 12940 12900 13080 -0,61% 12910 12940 313 448 320 HUF 2026-04-28 10:11:38
OPUS 288 280 298 -3,68% 288 291 71 399 066 HUF 2026-04-28 10:11:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:41
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG