2p

Csökkenéssel zárt a magyar tőzsdeindex.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1042,56 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 74 127,83 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, csütörtökön a nemzetközi piacokon jó hangulat uralkodott annak köszönhetően, hogy az Európai Központi Bank 25 bázisponttal csökkentette az eurókamatokat. Ez némileg segítheti a vállalkozásokat abban, hogy olcsóbban jussanak finanszírozáshoz, ennek hatására a legtöbb európai tőzsde pozitív tartományban volt.

Ezzel szemben a Budapesti Értéktőzsdén borúsabb volt a kép csütörtökön, a BUX index 1,39 százalékkal csökkent. Ez részben annak tudható be, hogy a nap folyamán több gazdasági szereplő és döntéshozó is nyilatkozott, ezek közül vélhetően a legnagyobb hatása a nemzetgazdasági miniszter szavainak volt, Nagy Márton egy konferencián arról beszélt, hogy a harmadik negyedévi GDP-növekedés Magyarországon alacsonyabb lehet a piaci várakozásoknál. Erről további részleteket laptársunk, szintén a Klasszis Média lapcsoporthoz tartozó Mfor cikkében talál, itt >>>

Hogyan teljesítettek a vezető részvények?

  • A Mol árfolyama 28 forinttal, 1,06 százalékkal 2612 forintra csökkent, 932,9 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 335 forinttal, 1,73 százalékkal 19 050 forintra esett, forgalmuk 7,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,73 százalékkal 1082 forintra gyengült, forgalma 268,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 1,89 százalékkal 10 880 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 43060 42890 43400 +0,94% 43010 43060 6 851 902 560 HUF 2026-11-05 14:09:52
MOL 4970 4954 5090 -2,55% 4972 4980 3 030 922 398 HUF 2026-11-05 14:09:16
MTELEKOM 2910 2872 2938 -0,34% 2910 2914 754 775 554 HUF 2026-11-05 14:07:44
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 402 195 970 HUF 2026-11-05 14:07:12
OPUS 208 208 214 -3,26% 208 211 12 418 903 HUF 2026-11-05 13:19:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG