1p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,84 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 43 097,98 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Árfolyam

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: az európai részvényindexekhez hasonlóan mozgott a BUX, a kereskedés végén kis pluszban zárt. Piacmozgató hír nem érkezett, a Magyar Telekom és a Richter jól teljesített, az OTP és a Mol irányt keresett a nap folyamán.

  • A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2800 forintra gyengült, 848,5 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,11 százalékkal 9182 forintra erősödött, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 1,05 százalékkal 337 forintra nőtt, forgalma 70,2 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,69 százalékkal 8050 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41650 41100 41890 +1,91% 0 0 20 534 784 660 HUF 2026-02-04 17:11:24
MOL 4110 3972 4128 +4,05% 0 0 7 330 659 780 HUF 2026-02-04 17:08:12
MTELEKOM 2025 2015 2060 -0,74% 0 0 1 105 325 035 HUF 2026-02-04 17:11:41
RICHTER 11490 11100 11580 +3,51% 0 0 5 480 016 110 HUF 2026-02-04 17:12:29
OPUS 550 545 555 0,00% 0 0 143 097 894 HUF 2026-02-04 17:05:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyit ér a forint csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:24
Friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:08
Fel is volt út, de inkább lefele mozogtak az árak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
Herman Bernadett | 2026. február 5. 05:44
Seszták Miklósnak és Rogán Antalnak van a legnagyobb értékpapír-megtakarítása, Szijjártó Péter kedveli a warrantokat, Gelencsér Ferenc pedig kriptózik a magyar képviselők közül. Három ellenzéki politikus is van, aki a mai napig megtartotta a magán-nyugdíjpénztári számláját – derül ki a vagyonnyilatkozatokból. 
Részvény / Deviza / Áru Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:25
Erősödött kissé a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéshez képest szerdán a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Újabb történelmi csúcson a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3027,44 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel, 133 311,70 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan kezdték a tengerentúli tőzsdék a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 16:03
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem lehet ok panaszra, a szépen hasítanak a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy napja van ma a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
Eidenpenz József | 2026. február 4. 11:41
Mennyi sansza van Orbán Viktornak választást nyerni, 43 vagy 49 százalék? Különböző fogadási oldalak más-más értékeket mutatnak, ami a kisbefektetőknek pénzkereseti, arbitrázslehetőséget jelenthet. Már ha nem Magyarországon élnek.
Részvény / Deviza / Áru Álmosan indult a nap a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,03 pontos emelkedéssel, 130 285,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG