2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,63 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 50 120,79 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Budapesti Értéktőzsdén a nap végére a vevők kerekedtek felül, és emelkedett a BUX alacsony forgalom mellett.

Árfolyam

Hozzátette, a részvénypiaci hangulatot délután a forint erősödése is befolyásolhatta, miután az amerikai jegybank vezetőjét meghallgatta a kongresszus, a befektetők az ott elhangzottakra a dollár érdemi gyengüléssel reagált.

Felidézte, hogy a BÉT részvényeit szerdán bevezették a tőzsdére, előzetesen a cég értéke kicsivel 3000 forint alatt volt részvényenként. A kereskedésben komoly emelkedést lehetett látni, első kötések 3040 forinton, a legutolsó 3220 forinton volt a BÉT-részvényekkel.

  • A Mol 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3002 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,76 százalékkal 11 990 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 409,50 forintra csökkent, forgalma 30,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,66 százalékkal 8370 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40400 39660 40540 -0,35% 0 0 13 764 547 600 HUF 2026-02-02 17:07:33
MOL 3856 3842 3918 -1,88% 0 0 3 293 361 524 HUF 2026-02-02 17:05:15
MTELEKOM 2040 1986 2050 +2,10% 0 0 1 473 670 705 HUF 2026-02-02 17:05:58
RICHTER 10880 10680 10890 +1,02% 0 0 2 091 355 370 HUF 2026-02-02 17:06:50
OPUS 549 544 551 -0,18% 0 0 148 134 099 HUF 2026-02-02 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jobban fog esni a kávéja, ha látja, mi történik a forinttal
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 07:45
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Új rekord közelében az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 06:07
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme, ha a forintra néz
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:19
Összeszedte magát a forint.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Magyar Telekom ellentétes irányban fejezte be a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a hét a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG