2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 265,87 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel, 40 929,35 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: kedvezőbbé vált a nemzetközi hangulat, pozitív korrekció látható a világ tőkepiacain, ami hatással volt a magyar részvényindexre is.

Árfolyam

A javuló piaci hangulat segítette az emelkedést, fontos hazai vállalati hírek nem érkeztek. A szakértő hozzátette, hogy a Magyar Telekom tőzsdezárás után teszi közzé első negyedéves gyorsjelentését, ennek csütörtökön lehet árfolyammozgató hatása.

  • A Mol 22 forinttal, 0,79 százalékkal 2792 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 185 forinttal, 1,85 százalékkal 10 185 forintra nőtt, forgalmuk 8,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,88 százalékkal 396 forintra csökkent, forgalma 344,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,59 százalékkal 6765 forintra esett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46460 46210 46590 +0,37% 46440 46460 1 211 382 510 HUF 2026-08-13 11:41:54
MOL 4874 4846 4880 -0,12% 4872 4874 684 120 082 HUF 2026-08-13 11:42:46
MTELEKOM 2626 2620 2654 0,00% 2620 2626 305 665 446 HUF 2026-08-13 11:43:09
RICHTER 12870 12870 13000 -1,23% 12870 12880 726 958 630 HUF 2026-08-13 11:43:40
OPUS 354 353 359 0,00% 354 354 15 143 203 HUF 2026-08-13 11:44:40
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
Czwick Dávid | 2026. augusztus 13. 11:03
Újabb nagy fordulat látszik kibontakozni az aranypiacon az Arany Világtanács (WGC) legfrissebb adatai szerint: néhány szűk hónapot követően újra magukhoz tértek az arany hátterű tőzsdén kereskedett alapok (ETF). Júliusban élen járt az európai kontinens, ami az ETF-ekbe áramló tőkét illeti: a vén Európa aranyban fürdőzött a hőhullámok idején. A régóta folyamatosan zajló jegybanki vásárlások és az arany világpiaci jegyzésének jelenlegi alakulása miatt tehát újabb kedvező trend jöhet. Mutatjuk a részleteket!
Részvény / Deviza / Áru Nem akármilyen célárat kaptak a Mol-részvények
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 09:21
A UBS elemzője továbbra is vételre ajánlja a magyar olajcég papírjait.
Részvény / Deviza / Áru Ismét 316 felett a dollár, az euró viszont olcsóbb, mint szerda este
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:50
Minimálisan erősödött csütörtök reggelre a forint az euróval szemben, a svájci frankhoz viszonyítva szintén erősödés történt.
Részvény / Deviza / Áru A SpaceX kilőtt az amerikai tőzsdén, a Nasdaq is pozitív napot zárt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 06:35
Az iparvállalatok mutatója minimális csökkenéssel, az S&P 500 és a Nasdaq növekedéssel zárta a szerdai napot.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcson zárt a BUX és a Mol is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 17:47
A részvénypiac forgalma 17,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:05
Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 0,35 dollárral (0,39 százalékkal) 88,56 dollárra csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Budapesti Értéktőzsde: minimálisan emelkedés kora délutánig
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 15:16
Csak egy nagybank legény a gáton.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen szerepelnek a fontosabb papírok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,22 pontos nyitás után csökkent szerda délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Egy régi történet… (az Nvidia és a gazdaság élénkítése)
Miró József | 2026. augusztus 12. 10:33
Az Nvidia megállapodásokat kötött a Wall Street legnagyobb pénzügyi szereplőivel egy 500 milliárd dolláros fejlesztési alap létrehozásáról. Az Erste Befektetési Zrt. elemzése.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy indult a nap a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 09:41
A keddi záró értékéhez képest alig mozdult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG