2p

0,81 százalékos emelkedés, visszafogott mozgások és forgalom a budapesti tőzsdén.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 362,73 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 45 397,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, a Mol és az OTP árfolyamának erősödése segítette a BUX emelkedését.

Hozzátette, a vasárnapi országgyűlési választások másnapján meglehetősen visszafogottak voltak a mozgások és a forgalom sem volt kiemelkedő. A visszafogott napnak az is lehet az oka, hogy továbbra is nagy a bizonytalanság a költségvetés konszolidációja kapcsán, kérdés, hogy a bevételi oldalt lehet növelni vagy a kiadást csökkenteni, előbbinél azonban fontos változó, hogy milyen mértékben sikerül hozzáférni az európai uniós pénzekhez a következő időszakban.

Józsa Bence úgy vélte, a választási eredmény a vezető részvények közül az OTP és a Mol árfolyamára lehetett hatással, egyúttal megjegyezte a blue chipekkel összefüggésben nem érkeztek vállalatspecifikus hírek.

  • A Mol 32 forinttal, 1,10 százalékkal 2940 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 95 forinttal, 0,78 százalékkal 12 330 forintra nőtt, forgalmuk 10,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,25 százalékkal 405 forintra csökkent, forgalma 110,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,28 százalékkal 7200 forintra emelkedett, a részvények forgalma 705,9 millió forintot ért el.
  • A BUMIX 4304,06 ponton zárt hétfőn, ez 74,42 pontos, 1,76 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46010 45320 46090 +1,57% 46000 46010 3 659 710 330 HUF 2026-09-25 14:06:52
MOL 5195 5175 5260 -1,05% 5190 5195 806 023 420 HUF 2026-09-25 14:07:02
MTELEKOM 2550 2536 2558 +0,24% 2550 2552 225 461 982 HUF 2026-09-25 14:07:08
RICHTER 12580 12520 12690 -0,55% 12570 12580 615 572 020 HUF 2026-09-25 13:59:27
OPUS 275 275 284 -1,61% 276 278 7 222 215 HUF 2026-09-25 13:59:40
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG