2p
A befektetők óvatosak az új évben, a dolgok majd csak hétfőn állnak vissza a rendes kerékvágásba.

Részvénypiaci stratégák elmondták: a befektetők óvatosak az új évben, miután 2013-ban szerte a világon rekordokat döntöttek a tőzsdék. Élénk vita van arról, 2014-ben is folytatódhat-e a rali. Óvatosak emellett azért is, mert nem akarják "megégetni magukat" az év eleji gyér forgalomban. Várhatóan hétfőn helyreáll a szokásos üzletmenet, amikor a legtöbb kereskedő visszatér a szabadságról.

Csütörtökön pozitívan indult a főbb európai tőzsdéken az év első kereskedési napja, de zárásra mély veszteségbe csúsztak az indexek; a pénteki nyitásban ennek kisebb korrekcióját láttuk, pluszban nyitottak az indexek, az előny azonban hamar elolvadt.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvényüzletkötője arról beszélt: csütörtökön korrekció volt mind az amerikai, mind az ázsiai piacokon. A BÉT a csütörtöki zárás szintjén nyitott, és napközben nem várható érdemi elmozdulás az árfolyamokban - az első negyed órában mindenesetre inkább lefelé indult a mozgás.

Friss árfolyamok >>

Hozzáfűzte, hogy a nemzetközi piacokon mindaddig emelkedés várható, amíg valamelyik jegybank nem kezd kamatemelésbe vagy a Fed nem csökkent likviditásából.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42620 41600 42680 +2,43% 42560 42620 4 362 820 400 HUF 2026-04-27 12:07:25
MOL 4050 4030 4098 -1,22% 4044 4050 817 327 722 HUF 2026-04-27 12:07:30
MTELEKOM 2508 2492 2508 +0,64% 2504 2508 277 790 772 HUF 2026-04-27 12:04:49
RICHTER 13030 12920 13100 +0,23% 13020 13050 310 285 390 HUF 2026-04-27 12:06:56
OPUS 308 301 318 -8,33% 307 308 93 041 137 HUF 2026-04-27 12:05:11
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Megindultak felfelé az amerikai techrészvények, de Párizsban nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:16
Mínusz 0,75 százalékkal zárt a párizsi CAC40 index pénteken, az amerikai tőzsde vezető indexei viszont plusszal indítottak. A legnagyobbat a techrészvények indexe emelkedett a nyitás után.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Richter is beesett a tőzsdén délutánra
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 15:11
A Mol-papírok árfolyama 116 forinttal, a Richter-részvények értéke 170 forinttal csökkent pénteken délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG