2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,52 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 44 142,70 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: kedvező, hogy a keddi nagyon magas forgalmat és jelentős erősödést nem követte nagyobb eladási hullám, kisebb mértékben szerdán is emelkedett a BUX.

A szakértő jelezte: fontosabb vállalati hírek nem érkeztek, a Mol és az OTP is viszonylag magas forgalom mellett erősödni tudott, az OTP árfolyama ismét 14 ezer forint fölött van. Egyedül a Richter gyengélkedése meglepő - tette hozzá.

  • A Mol 20 forinttal, 0,93 százalékkal 2160 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 235 forinttal, 1,69 százalékkal 14 115 forintra nőtt, forgalmuk 9,0 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 410 forintra csökkent, forgalma 95,1 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,44 százalékkal 8405 forintra esett, a részvények forgalma 948,0 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3700,76 ponton zárt szerdán, ez 1,61 pontos, 0,04 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41060 39150 41150 +5,28% 41010 41060 29 911 628 900 HUF 2026-04-10 16:35:20
MOL 4042 3970 4042 +0,85% 4040 4042 2 261 830 964 HUF 2026-04-10 16:35:18
MTELEKOM 2324 2224 2340 +4,22% 2320 2324 3 668 882 476 HUF 2026-04-10 16:36:08
RICHTER 12790 12420 12830 +3,15% 12770 12790 2 773 174 220 HUF 2026-04-10 16:36:04
OPUS 438 415 499 +1,86% 438 440 1 196 348 475 HUF 2026-04-10 16:35:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mi április 12-re, a globális piacok Pakisztánra figyelnek
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 16:24
Vegyesen kezdték a pénteki kereskedést a főbb amerikai tőzsdeindexek. Az olaj ára sem követett egyértelmű irányt a pénteki nyitásban, a hetet azonban jelentős veszteséggel fejezi be. Az arany ára kissé emelkedett, nagyjából két százalékos heti nyereségre számíthat.
Részvény / Deviza / Áru A választás előtti utolsó nagy hajráját nyitja a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,56 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot megy az OTP a tőzsdén, ismét 40 ezer forint fölé emelkedhet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:57
Péntek délelőtt már 39 980 forintra erősödött az OTP árfolyama, ami felfelé húzta a BUX-indexet is. A Mol-papírok értéke viszont csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A bedőlt tűzszünet rontotta el a hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1700,25 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 128 030,58 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj, nyugtalan ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:01
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van az OTP-nek és a Richternek
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,13 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG