2p

Mínuszban zárt a BUX.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,20 pontos, 0,05 százalékos csökkenéssel, 40 431,97 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban fejezte be a hetet a BUX. Fotó: BET
Mínuszban fejezte be a hetet a BUX. Fotó: BET

Józsa Bence az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt gyengült a BUX-index, amely 0,05 százalékos csökkenése ellenére felülteljesített az európai tőzsdékhez képest.

Az elemző szerint a negatív nemzetközi befektetői hangulatot okozhatta a bizonytalansági faktor Liz Truss brit miniszterelnök csütörtöki lemondása miatt, valamint, hogy a befektetői közegben felerősödtek a recessziós félelmek.

A BÉT-en a vezető részvények közül reggel a Richterről érkezett vállalatspecifikus hír, amely szerint a gyógyszergyártó a moldvai után a román leányvállalatát is eladja. Az értékesítés csökkenti a cég deviza kitettsége miatti eredmény-fluktuációt és javítja a marzsokat, ennek hatására tudott 0,12 százalékos pluszban zárni a Richter - fejtette ki az elemző.

  • A Mol 8 forinttal, 0,33 százalékkal 2446 forintra erősödött, 785,8 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 48 forinttal, 0,53 százalékkal 8940 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
  •  A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,89 százalékkal 282,50 forintra nőtt, forgalma 47,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,12 százalékkal 8030 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41650 41610 42830 -1,77% 41640 41660 14 418 428 660 HUF 2026-10-14 16:10:46
MOL 4984 4900 4990 +1,80% 4982 4984 1 546 265 684 HUF 2026-10-14 16:10:46
MTELEKOM 2654 2600 2654 +2,08% 2650 2654 1 001 287 266 HUF 2026-10-14 16:10:46
RICHTER 12600 12410 12650 +2,86% 12600 12610 1 231 368 590 HUF 2026-10-14 16:07:16
OPUS 212 207 217 -1,85% 211 212 43 999 074 HUF 2026-10-14 16:05:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint most egy extra hozammal ketyegő euró
Eidenpenz József | 2026. október 14. 16:00
Az elmúlt hat évből négyben krízis volt a világban, ennek ellenére látszólag jól állnak a részvénypiacok, és a kötvények sem omlottak össze, a magyar eszközök, a forint még erősödtek is. De mi fortyog a mélyben, merre tart a világ? Ezt próbálták kideríteni az MBH Befektetési Bank elemzői. Az euró szerintük 355 forint is lehet – de csak 2028 végére.
Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
Részvény / Deviza / Áru Elfáradt a forint a nagy menetben, nem úgy a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. A forint káprázatos reggeli formája elillant, és gyengülésnek indult.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP kivételével egyelőre mindenkinek jó napja van a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A Covidnál már láttunk ilyet: valami megfertőzte a gyógyszerpapírt
Czwick Dávid | 2026. október 14. 10:20
Mélypont az árjegyzésben? Veszteséges operáció? Adósságok? Minderről lehetne beszélni, de az amerikai gyógyszeripari óriás papírjai fittyet hánynak ezekre és több különleges, egyedi tényező hatására a papírok újra elképesztő magasságban járnak. Mintha mindent megvennének a befektetők. A háttérben a rákellenes fejlemények mellett még a közelmúlt pestis félelmei is feltűnnek. Vajon újra eljött a befektetők ideje, vagy csak egy veszélyes lufiról van szó?
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre alig pörög a pesti tőzsde, de jöhet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:25
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru Még nem tudni mitől, de sokkal erősebb lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:42
Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:19
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:40
Erősödött kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szembeni kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:18
Bezárt a pesti tőzsde, íme a keddi eredmény.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG