Alacsony forgalomra, csendes kereskedésre számítanak kedden a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett piaci szakértők, akik szerint a délelőtti ZEW-index, majd a délutáni amerikai makroadatok adhatnak irányt a kereskedésnek.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedden nem vár nagy mozgást a BÉT-en, ahol inkább alacsony forgalomra, irány nélküli kereskedésre számít. Hozzáfűzte, hogy délután az Egyesült Államokból érkező kiskereskedelmi adatok, valamint a Fed elnökének, Janet Yellennek a szokásos féléves szenátusi meghallgatása adhat irányt a kereskedésnek.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője sem vár érdemi elmozdulást a BÉT-en, és úgy véli, folytatódik a hétfői optimista hangulat. Amíg nincs országspecifikus hír a magyar piacon, addig a BUX is a német index mozgását követheti - mondta. A Raiffeisen szakértője is alacsony forgalmat vár a BÉT-en, és azt, hogy a ZEW-index - az euróövezeti és németországi gazdasági kilátások megítélését tükröző hangulatindex - közléséig nem lesznek nagy árfolyammozgások. Hozzátette: délután az Egyesült Államokból érkező makroadatok mozgathatják az árfolyamokat.
Ezen kívül még Amerikából is jönnek makroadatok. A tőzsdén ennek ellenére nyári a hangulat: alacsony forgalomra, csendes kereskedésre számítanak.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 41800 | 41190 | 42050 | +0,17% | 41800 | 41810 | 10 364 814 740 | HUF | 2026-04-30 | 14:58:34 |
| MOL | 4142 | 4000 | 4166 | +2,42% | 4130 | 4142 | 1 968 079 894 | HUF | 2026-04-30 | 14:58:42 |
| MTELEKOM | 2488 | 2476 | 2500 | +0,24% | 2488 | 2490 | 867 470 156 | HUF | 2026-04-30 | 14:58:32 |
| RICHTER | 13070 | 12720 | 13170 | +2,35% | 13060 | 13080 | 1 419 280 510 | HUF | 2026-04-30 | 14:59:22 |
| OPUS | 322 | 295 | 328 | +9,88% | 322 | 326 | 158 885 398 | HUF | 2026-04-30 | 14:57:43 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
13 perce
-
Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
32 perce
-
Hiába idősek, viszik őket mint a cukrot: ezek az autók a legnépszerűbbek idehaza
körülbelül 1 órája
-
Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
körülbelül 1 órája
-
Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
2 órája
-
Örülhetnek az OTP ügyfelei
2 órája
-
Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
2 órája
Mfor.hu Top24
- Számos NER-es vezérigazgatót válthatnak le az állami cégek éléről
- Feloldja a zárolást Washington: Ukrajna hozzáférhet a korábban megszavazott amerikai támogatáshoz
- Fontos hírt kaptak a fuvarozók a magyar utakról
- Még idén eurót váltana? Mutatjuk, milyen árfolyamon tehetné meg
- Megjöttek az új Gripenek Kecskemétre
- Ez is megtörtént: jóváhagyták az EU költségvetését
- Drágul a benzin a munka ünnepére
Részvény / Deviza / Áru
Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru
Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru
Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru
Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru
Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru
Fordulat a devizapiacon: gyengüléssel ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:25
Gyengüléssel indult a csütörtöki kereskedés a forint számára a nemzetközi devizapiacon: a magyar fizetőeszköz az előző délutáni jegyzéshez képest valamennyi meghatározó devizával szemben veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru
Így reagált a tőzsde a Fed kamatdöntésre
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 06:19
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
Részvény / Deviza / Áru
Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru
A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru
Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Nemzetközi
Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
Csapást mértek Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára.
13 perce
Vállalat
Hiába idősek, viszik őket mint a cukrot: ezek az autók a legnépszerűbbek idehaza
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A mesterséges intelligencia befektetések egyelőre nem térültek meg
14:11
-
Megvan ki és mi a ludas abban, hogy az étolaj ára Magyarországon magasabb, mint más országokban
13:49
-
Visszaesett a drágább utak kereslete, a magyarok olcsóbb turisztikai célpontokat választanak
12:33
-
A KATA visszavezetése javítaná a vállalkozók hitelfelvételi lehetőségeit
11:58
-
Radikális reformot sürgetnek a közbeszerzések rendszerében
11:38
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Több helyszínen is lezárultak és folytatódnak a vízmű munkálatai Egerben
14:20
-
Gyorsabb eredmények, pontosabb diagnózis a patológián: csúcstechnológia a Markhot Ferenc Oktatókórházban - videó
14:14
-
Közgyűlés előtt szólt az egri képviselő: együttműködésben látja a következő évek kulcsát
13:42
-
Mindenki a világot akarja uralni – de nem csak a 80-as években
12:05
-
Miskolcon átalakul a városvezetés – Egerben egyelőre szó sincs hasonló lépésről
11:31
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
-
Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
2026. április 29. 15:46
-
Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
2026. április 29. 16:01
-
Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
2026. április 29. 17:45
-
A Patrióták is fázhatnak Orbán Viktor veresége miatt – több okból is
2026. április 30. 05:46


