3p

Növekvő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 137 625,54 ponton zárt, 1,40 százalékkal, 1900,86 ponttal magasabban előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma 155,1 milliárd forint volt az előző heti 101,9 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a héten, az egész heti kereskedésre rányomta bélyegét a jó hangulat, amit a megállapodás híre okozott az Egyesült Államok és Irán között a háború lezárásáról és a Hormuzi-szoros megnyitásáról.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője heti összefoglalójában kiemelte: a Mol és a szerb kormány részvényesi megállapodást írt alá a NIS irányításáról. Amennyiben a Mol sikeresen többségi tulajdonossá válik, biztosítani fogja a társaság fejlesztését, a szerb piac ellátását és a pancevoi finomító működtetését. A tranzakció lezárásához az adásvételi szerződés mellett további hatósági engedélyekre van szükség.

Az elemző jelezte azt is, hogy a Mol termelési megosztási szerződést írt alá líbiai offshore kutatásra. A Bengazitól mintegy 140 kilométerre fekvő, közel 10 300 négyzetkilométeres O7 blokkon 1500 métert meghaladó vízimélységben folyhat majd a kutatás, amelynek részeként szeizmikus felmérést és egy kutatófúrást kell elvégezni.

Az OTP-re 56 ezer forintos célárfolyam érkezett. A Roemer Capital megkezdte az OTP részvények követését, az 56 ezer forintos célárfolyam az eddigi legmagasabb, mellé vételi ajánlást tettek.

Az elemző kitért az Opus gyorsjelentésére, a vállalat az első negyedévben 103,8 milliárd forintos konszolidált működési bevételt ért el, ami 13,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi 120,5 milliárd forinttól, elsősorban az energia- és alapanyagárak kedvezőtlen alakulása, valamint az építőipar szegmens jelentős bevételvisszaesése miatt. Az EBITDA 25,7 milliárd forintra csökkent a bázisidőszak 33,9 milliárd forintjához képest, ami 24,3 százalékos csökkenés, az EBIT pedig 14,5 milliárd forintra esett vissza a tavalyi első negyedévi 23,2 milliárd forintról, ami 37,6 százalékos csökkenés. Az adózott eredmény ezzel szemben 14,4 milliárd forint lett, ami 9,2 százalékkal meghaladja a tavalyi bázist, köszönhetően a pénzügyi műveletek eredményének.

A héten a vezető részvények közül a legerőteljesebben az OTP árfolyama nőtt, 3,51 százalékkal, 43 980 forintra, heti forgalma csaknem elérte 109 milliárd forintot. A Magyar Telekom 2754 forinton zárt pénteken, 0,88 százalékkal erősödött, forgalma meghaladta a 11,5 milliárd forintot a héten.

A Mol árfolyama a múlt pénteki záráshoz képest 0,94 százalékkal csökkent, a hetet 3790 forinton fejezte be, forgalma 21,8 milliárd forint volt. A vezető részvények közül a Richter árfolyama esett legtöbbet a héten, 1,68 százalékot, pénteken 11 730 forinton zárt a papír, heti forgalma 9,8 milliárd forintot tett ki. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,45 százalékkal emelkedett, 9304,58 ponton zárta a hetet.

Árfolyam

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG