A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 960,94 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel 110 414,33 ponton zárt hétfőn – írja az MTI. A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A magyar részvénypiacot egyrészt az ukrajnai háború lezárásának esélye tartotta lendületben, ebből főképp az OTP profitálhatott, a Mol részvényeit pedig a szerbiai terjeszkedés lehetősége miatt keresik továbbra is – mondta Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
A Mol 2,41 százalékkal 2980 forintra erősödött 5,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 1,49 százalékkal 34 720 forintra nőtt, forgalmuk 11,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,46 százalékkal 1766 forintra emelkedett, forgalma 413,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 1,23 százalékkal 9615 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 324,22 ponton zárt hétfőn, ez 0,76 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Az OTP is közel másfél százalékkal erősödött.




