2p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 368,50 pontos, 2,12 százalékos emelkedéssel, 17 744,92 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama emelkedett az előző napi záráshoz képest.

A Mol 235 forinttal, 1,81 százalékkal 13 195 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 74 forinttal, 1,89 százalékkal 3989 forintra nőtt, forgalma 5,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 3,08 százalékkal 335 forintra emelkedett, forgalma 938,4 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 2,56 százalékkal 4000 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.


Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője a BÉT jó hangulatát nemzetközi tényekkel magyarázta: a Fed elnökének csütörtöki szenátusi meghallgatása pozitív visszhangra lelt és pozitívan ítélték meg a piacok az ukrán kormány megalakulását is. Ez utóbbi különösen jót tett az OTP árfolyamának. A Telekom árfolyama pedig a csütörtöki nagyobb eladást korrigálta - tette hozzá az elemző.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője azt emelte ki, hogy az utóbbi három napban a BUX ezer pontot esett, így várható volt a korrekció. A forgalmat pedig közepesnek nevezte az üzletkötő.


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37620 37010 38280 +2,20% 0 0 19 434 952 490 HUF 2026-04-07 17:14:49
MOL 4020 3960 4020 +1,88% 0 0 2 065 291 428 HUF 2026-04-07 17:05:19
MTELEKOM 2190 2144 2196 +2,15% 0 0 1 356 558 706 HUF 2026-04-07 17:05:45
RICHTER 12210 12080 12370 +0,49% 0 0 2 221 935 820 HUF 2026-04-07 17:14:47
OPUS 455 440 463 +3,17% 0 0 182 651 536 HUF 2026-04-07 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:35
A dollár jegyzése 321,72 forintra süllyedt 330,02 forintról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 06:46
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:47
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 17:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1965,57 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 125 961,98 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Harmatgyenge tőzsdenyitás a tengerentúlon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 16:54
Indexcsökkenéssel nyitottak kedden az amerikai tőzsdeindexek, az olajárak emelkedtek, az arany ára stagnált.
Részvény / Deviza / Áru Eddig remek napja van a BÉT-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken is eljött a feltámadás húsvét után
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:15
Az amerikai piacok után az európai tőzsdék is emelkedni kezdtek kedden. 
Részvény / Deviza / Áru Elkerülték a locsolók a forintot, lekókadt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 07:39
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG