3p

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 28,3 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel 120 679,89 pontos történelmi csúcson zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 22,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kiemelte, hogy a BUX a legnagyobb forgalmú kibocsátó gyengülése ellenére is emelkedni tudott. Az OTP visszaesését valószínűleg a rekordárfolyam okozta, ezt sokan kedvező alkalomnak tarthatták a részvényeik eladására. Czibere Ákos a Mol folytatódó erősödését az egyre biztosabb szerbiai terjeszkedéssel magyarázta.

A Mol 94 forinttal, 2,76 százalékkal 3494 forintra erősödött 7,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 1,05 százalékkal 37 750 forintra csökkent, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,84 százalékkal 1900 forintra esett, forgalma 871,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,49 százalékkal 10 350 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 10 438,88 ponton zárt csütörtökön, ez 31,03 pontos, 0,3 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva. 

A Mol vitte a prímet
A Mol vitte a prímet
Fotó: BÉT

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,54 százalék, a frankfurti DAX-index 0,35 százalék plusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,21 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,60 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,37 százalékos nyereséggel, Madridban 0,36 százalékos veszteséggel zárult a kereskedés.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,84 százalékos, az S&P 500-as index 0,68 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,91 százalékos nyereséggel állt. Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 3,07 dollárral, 4,62 százalékkal, 63,45 dollárra esett.

Az olajár öt nap emelkedést követően meredeken csökkent a geopolitikai feszültségek mérséklődése közepette.

Az arany határidős jegyzése 4610,56 dolláron állt unciánként, 0,54 százalékos (25,14 dolláros) gyengüléssel, miután az előző kereskedési napon a nemesfém ára újabb történelmi rekordot ért el.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsde legközelebbi, februári jegyzésében 4,36 százalékkal emelkedett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 33,20 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 32,65 eurón, egy éve 43,70 eurón, két éve 33,94 eurón zárt. (MTI)

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG