2p
A kánikula és a szabadságolások ellenére is szépen erősödött a Budapesti Értéktőzsde napi átlagforgalma.
A havi részvénypiaci forgalom alakulása az elmúlt 10 évben. Forrás: BÉT

Havi és éves szinten is kiemelkedően teljesített a tőzsde, a részvénypiaci forgalom 205 milliárd forintot tett ki, a napi átlagforgalom 9,3 milliárd forint volt. A piacot elsősorban a brit népszavazást és végül a kilépést övező hírek mozgatták, a szavazás előtti óvatosságot végül heves kereskedelem követte, ezt közölte a Budapesti Értéktőzsde a Privátbankár.hu-val. A BUX index 0,7 százalékot gyengült, ugyanakkor ebben az évben a hazai index még mindig 10,3 százalékos pluszban tartózkodik.

A bluechipek teljesítménye júniusban. Forrás: BÉT

Vegyes eredmények a részvénypiacon

A blue-chipek közül egyedül a MOL tudott emelkedni, több mint 6 százalékot erősödött a hónap folyamán. A Richter árfolyama nem változott májushoz képest, az OTP azonban markáns, majdnem 7 százalékos mínuszt produkált. A Magyar Telekom árfolyama 1,3 százalékkal került lejjebb júniusban.

A hónap vezető részvényének a Concorde Értékpapír Zrt. bizonyultak, összesen 94 milliárd forint értékben kereskedtek a részvényeikkel. Ezt az Befektetési Zrt. követi 78 milliárd forinttal, a harmadik helyezett pedig a Wood & Company Financial Services a.s. lett, 60 milliárdos forgalommal.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35440 35250 35480 -0,03% 0 0 6 091 737 350 HUF 2025-12-23 17:05:43
MOL 2900 2850 2900 +0,42% 0 0 683 337 836 HUF 2025-12-23 17:05:08
MTELEKOM 1800 1796 1810 0,00% 0 0 288 106 854 HUF 2025-12-23 17:05:27
RICHTER 9720 9595 9740 +0,52% 0 0 667 418 645 HUF 2025-12-23 17:05:16
OPUS 544 540 550 -0,37% 0 0 81 918 111 HUF 2025-12-23 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mi történik a forinttal és az euróval? Itt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 12:48
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek 12 órára a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a Mikulás-rali New Yorkba
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 08:01
Az S&P 500 és a Dow Jones ipari átlag rekordmagasságon zárt szerdán, míg az arany ára alig 4500 dollár alatt maradt egy kis volumenű, a rövidített karácsonyi kereskedési nap végén.
Részvény / Deviza / Áru Varga Mihály kisebbfajta csodát tett a forinttal – de mi lesz 2026-ban?
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:38
2025 tavaszán fordulat állt be a jóval 400 forintnál drágább euró időszakában, és új trend indult el, amikor március elején hivatalba lépett az MNB elnökeként Varga Mihály – hívja fel a figyelmet a laptársunknak, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfornak írt cikkében állandó szerzőnk, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár.
Részvény / Deviza / Áru Elszabadult a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 08:19
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Visszajött a Nagy Márton adta pofonból a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 19:00
Nem sikerült jól az ünnepek előtti időszak.
Részvény / Deviza / Áru És megcsinálta a BUX: most már jöhet a karácsonyi pihenő
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 17:55
Sikerült a nagy hajrá, elégedetten vonulhat szünetre a Budapesti Értéktőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Valaki szólhatna az amerikai tőzsdéknek, hogy elindult a kereskedés
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:10
Alig látható mozgások nyitásban a Wall Streeten.
Részvény / Deviza / Áru Még pár óra, és a tőzsde is ünnepelhet, így megy neki a finisnek a BUX
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is gyengélkedik
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Nagy Márton kijelentései miatt zuhan a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:46
Újabb, jelentős gyengülés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG