2p
Rosszul áll a Rusal nevű orosz cég szekere az amerikai szankciók után, olyannyira, hogy esetleg csak az államosítás mentheti meg a vállalatot.

A céget és fő részvényesét, Oleg Gyeripaszkát sújtották a hónap korábbi részében hozott amerikai szankciók, ennek hatására a cég vevői, szállítói és hitelezői aggodalmaskodni kezdtek. Ezért felmerül, hogyan lehetne segíteni a cégnek, és az opciók között az átmeneti államosítás is felvetődhet, közölte a Kreml szóvivője egy csütörtöki sajtóértekezleten.

A folyamat a részvények állam általi megvásárlását jelentené, de Peszkov szerint ez komoly egyeztetést igényelne a nagyobb tulajdonossal és a kisrészvényesekkel egyaránt, és figyelembe kell venni az orosz állam lehetőségeit is. Ráadásul az állami tulajdonba kerülés nem jelentené feltétlenül a szankciók feloldását, így sok nehézség akkor is megmaradna, bár kétségtelen, hogy a beszállítók és hitelezők megnyugodnának, hisz az állami tulajdonos biztosan kifizeti őket.

Hogy mitől lenne átmeneti a folyamat, esetleg a nehézségek elmúltával hogy szerezhetnék vissza korábbi tulajdonosaik a céget, arról nem esett szó. A cég részvényének árfolyama egyébként a szankciók életbe léptetése óta a harmadára esett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 31000 30500 31000 +0,98% 30970 31000 7 026 825 190 HUF 2025-08-19 13:04:06
MOL 3008 2980 3014 +0,27% 3004 3008 1 199 707 826 HUF 2025-08-19 13:02:25
MTELEKOM 1990 1942 1990 +3,11% 1986 1990 549 406 606 HUF 2025-08-19 13:03:58
RICHTER 10760 10570 10780 +1,80% 10760 10780 1 512 591 880 HUF 2025-08-19 13:04:11
OPUS 584 579 586 0,00% 584 585 61 606 009 HUF 2025-08-19 12:48:54
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson az OTP, már 31 ezer forint a részvény
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,29 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Kinyitott a tőzsde, csak úgy szárnyalnak a békerészvények
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 09:38
Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Trump megszólalt: így reagált reggel a forint
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 08:02
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a tét: lélegzetvisszafojtva várták a befektetők, mit tárgyal Trump Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 06:22
Az amerikai tőzsdék szinte meg sem moccantak tegnap.
Részvény / Deviza / Áru Szegény forint, ezúttal az euró nevetett a végén
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 18:50
Nem zárt jól a forint.
Részvény / Deviza / Áru Budapesten összejött az, ami Európában nem
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 18:08
Felülteljesítő volt hétfőn a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Amerika nyugtalan: fellegek a gazdaság felett
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 16:49
Csekély indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az Egyesült Államok értékpapírpiacain.
Részvény / Deviza / Áru Mire ez a nagy optimizmus a pesti parketten?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 11:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,60 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Mi van itt? Csak néznek a befektetők, mint a moziban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 09:28
Két béketárgyalás között nincs egyértelmű irány a tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Örömittasan csaphat a levegőbe, ha meglátja, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 07:20
Bár picit gyengébben kezdte ezt a hetet, mint ahol az előzőt zárta, így is régen látott erőt mutat a hazai fizetőeszköz – a külfödi nyaralásra készülők nagy örömére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG