2p

Korrigáltak a befektetők. A forgalom az átlagnál magasabb volt, ami főleg a gyógyszeripari vállalatnak köszönhető.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 772,25 pontos, 1,45 százalékos csökkenéssel, 52 349,65 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy csütörtökön alulteljesített a magyar tőzsde nemzetközi társaihoz képest, és még régiós szinten is. A BÉT-en a forgalom az átlagnál magasabban alakult, leginkább a Richternek köszönhetően, a többi papírnál átlagos forgalmat bonyolítottak le. Vállalatspecifikus hírek nem érkeztek, így a csökkenés mögött leginkább technikai okok lehetnek a háttérben, a befektetők korrigáltak.

Alulteljesített ma börze (Fotó: BET)
Alulteljesített ma börze (Fotó: BET)

A nemzetközi tőzsdén az olaj és a banki részvények az elmúlt időszakban jól teljesítettek, most viszont ennek a korrekciója látszik, ezért Európában alulteljesítők a banki és az olajvállalati papírok. Ez magyarázza az OTP és a Mol korrekcióját, a Richternél pedig eladtak részvényeket a piaci szereplők.

  • A Mol 8 forinttal, 0,30 százalékkal 2652 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 1,61 százalékkal 17 690 forintra esett, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,35 százalékkal 424,50 forintra gyengült, forgalma 97,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 255 forinttal, 2,97 százalékkal 8345 forintra csökkent, a részvények forgalma 4,0 milliárd forintot ért el.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40610 40250 41390 -1,43% 40550 40580 15 999 485 180 HUF 2026-11-06 14:19:57
MOL 4852 4812 4980 -2,61% 4850 4854 2 473 425 684 HUF 2026-11-06 14:20:12
MTELEKOM 2896 2822 2940 +0,91% 2892 2896 1 300 814 610 HUF 2026-11-06 14:15:56
RICHTER 12860 12820 12980 -0,85% 12860 12870 1 113 077 470 HUF 2026-11-06 14:17:12
OPUS 206 200 208 +2,99% 205 206 52 197 581 HUF 2026-11-06 14:08:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG