2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 508,16 pontos, 1,16 százalékos csökkenéssel, 43 267,25 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hétfőn alulteljesített a Budapesti Értéktőzsde nemzetközi társaikhoz képest, a forgalom alacsony volt.

Hozzátette, hogy Európában és a tengerentúl is kismértékben csökkentek a tőzsdemutatók.

(Illusztráció)
(Illusztráció)

Kiemelte: a nap folyamán nem érkezett piacot befolyásoló egyedi hír a magyar cégekről, hétfőn délelőtt még iránykeresés jellemezte a Budapesti Értéktőzsde kereskedését, a Mol akkor még erősödni tudott. Az olajipari részvénynél 14 óra körül nagyobb eladás történt, és ez hathatott a kereskedésre, illetve a forint tovább erősödése is részben ronthatta a BUX-indexet.

A Mol 22 forinttal, 1,03 százalékkal 2124 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,50 százalékkal 13 100 forintra esett, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,97 százalékkal 409 forintra gyengült, forgalma 117,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,07 százalékkal 8775 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3795,78 ponton zárt hétfőn, ez 12,48 pontos, 0,33 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 37420 36880 37440 +2,89% 37420 37430 2 520 468 030 HUF 2026-03-18 11:32:41
MOL 3796 3758 3840 -0,37% 3796 3802 922 354 320 HUF 2026-03-18 11:31:03
MTELEKOM 2050 2050 2090 0,00% 2050 2055 222 158 035 HUF 2026-03-18 11:32:46
RICHTER 11950 11800 12000 +0,93% 11930 11960 369 401 380 HUF 2026-03-18 11:28:48
OPUS 503 501 510 +0,80% 503 506 5 767 143 HUF 2026-03-18 11:21:29
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Olyan ítélet közeleg, ami padlóra küldheti a fémpiaci reményeket
Czwick Dávid | 2026. március 18. 10:21
Újabb meghatározó hír borzolhatja a pénzpiaci kedélyeket néhány óra múlva, kivált a nemesfémek vonatkozásában. A korábbi nagyarányú várakozás helyett most már szinte 0 százalékot áraz a piac a közelgő nagy bejelentéssel összefüggésben. Nem elég az olajárrobbanás és az iráni válság? Úgy tűnik nem: most már az inflációs félelemmel és az új monetáris fejleményekkel is foglalkozniuk kell a befektetőknek. 
Részvény / Deviza / Áru Mi történik ma az OTP és a Mol részvényeivel?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 08:58
A javuló nemzetközi környezet miatt pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Részvény / Deviza / Áru Úgy kigyúrta magát a forint, hogy nyugodtan mehet a strandra
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 08:27
Tovább erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggelre a bankközi devizapiacon kedd estéhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 06:17
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A tarkóján érezte a hideg szelet a forint, összeszedte magát
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 18:40
A magyar fizetőeszköz a keddi napon erősödni tudott a bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra az OTP szárnyalása már érezte a ritkuló levegót
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:40
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1749,22 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Mennyire volt aranybánya az aranybánya?
Eidenpenz József | 2026. március 17. 15:40
A történelmi csúcsokat döntögető arany vajon mennyire növelte az aranybányák árfolyamát? Mennyire jártak jól azok, akik részvényeket vásároltak nemesfém helyett? Rövid távon nagyon jól, több évre visszatekintve nem egyértelmű a kép. De a részvények most sem tűnnek drágának.
Részvény / Deviza / Áru Óvatos emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 15:20
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP részvényesei a délutáni felhők felett érezhetik magukat
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 15:05
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 0,09 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP vitte a prímet kedd délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:17
És húzták a BUX-ot is magukkal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG