2p
Mínuszban fejezte be az utolsó kereskedési napot a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a vezető részvények ma is felemásan teljesítettek.

A BUX 280,75 pontos, 1,52 százalékos csökkenéssel, 18 210,19 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt. A Mol 2,56 százalékkal, 11 990 forintra csökkent. Az OTP részvények 1,38 százalékkal, 4285 forintra estek. Az M-Telekom árfolyama 0,26 százalékkal, 383 forintra erősödött. A Richter papírok árfolyama viszont gyengült: 1,75 százalékkal, 3930 forintra.

Friss árfolyamok >>>

Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője az MTI-nek elmondta: a BUX pénteken is ellentétesen mozgott az európai börzékkel, a BÉT zárásakor a német DAX fél százalékos pluszban volt. Pénteken azok a részvények veszítettek árfolyamukból, amelyek a hét elején nyerőben voltak. Az OTP esését azzal is magyarázta az üzletkötő, hogy a Befektető-védelmi Alapba történő befizetés lehetősége miatt is bizonytalan a piac.

Horváth Ákos, az Erste Befektetési Zrt. elemzője a MOL árfolyamának esésére azt a magyarázatot adta, hogy az MSCI index - tőzsdezárás utáni - felülvizsgálata okozhatta azt. Változás ugyan nem várható, de ilyenkor a piac mindig felbolydul egy kicsit. A forint erősödik az euróhoz képest, valamennyivel 303 forint felett állt a BÉT zárásakor, ezzel megelőzte a régiót.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46040 45550 46200 +1,14% 46040 46080 10 267 689 440 HUF 2026-06-30 16:58:28
MOL 3714 3660 3716 +1,03% 3710 3714 1 078 580 566 HUF 2026-06-30 16:56:34
MTELEKOM 2634 2604 2666 -0,45% 2632 2634 1 033 447 488 HUF 2026-06-30 16:58:35
RICHTER 12110 12050 12260 +0,33% 12110 12140 858 314 350 HUF 2026-06-30 16:58:11
OPUS 360 352 362 +0,56% 359 360 16 084 340 HUF 2026-06-30 16:58:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG