3p

Közel 2 százalékos emelkedéssel áttörte a 30 ezres határt az OTP-részvények értéke, a Richter árfolyama viszont esett. Ázsiában nem alakult jól a kedd: Tokióban és Hongkongban is visszaesés történt a tőzsdén.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102 608,04 ponton nyitott kedden, a hétfői záróértékéhez képest minimálisan erősödött – írja az MTI. 

Az OTP árfolyama meghatározó ellenállási szintet lépett át 30 ezer forintnál, így a következő erősebb ellenállás 30 970 forintnál adódhat – mondta az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője, Varga Zoltán. Hétfőn az OTP-részvények ára 1,83 százalékkal 30 100 forintra nőtt, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki.

A Richter-papírok árfolyama 1,6 százalékkal 10 430 forintra esett, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

A Mol 0,87 százalékkal 2794 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom árfolyama 0,33 százalékkal 1794 forintra csökkent, forgalma 444,1 millió forint volt.

Olcsóbb lett a gáz

A főbb európai tőzsdék csökkenéssel indították a keddi kereskedést. A londoni FTSE100 index 0,38 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,84 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,79 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,92 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 0,81 százalékkal, 62,81 dollárra csökkent. Az arany ára unciánként 0,22 százalékkal 4123,82 dollárra süllyedt. Az európai gázár is csökkent a kereskedés első órájának végére. A holland gáztőzsdén a legközelebbi, novemberi határidős jegyzésben 1 megawattóra 31,90 euróba került, ami 1,41 százalékkal alacsonyabb a hétfői záróértékénél.

Kilenc órakor az euró árfolyama 392,54 forintra erősödött a hétfő kora esti 391,85 forintról. A frank jegyzése 420,90 forintról 422,47 forintra emelkedett, a dollár pedig 338,54 forintról 339,26 forintra drágult. Az eurót 1,1572 dolláron jegyezték a hétfő kora esti 1,1575 dollár után.

Visszaesés Tokióban

Az ázsiai tőzsdék indexei jórészt gyengültek kedden. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 2,68 százalékkal, 46 799 pontra esett a vezető Nikkei225 index, a részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 1,99 százalékkal csökkent.

Az ausztrál tőzsde 0,19 százalékkal erősödött, a szöuli 0,63 százalékkal gyengült, a tajpeji pedig 0,48 százalékkal süllyedt. A sanghaji tőzsde 0,62 százalék, a hongkongi pedig 1,78 százalékos mínuszt jelzett. 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG