2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,83 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 58 883,03 ponton zárt szerdán.

 A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a befektetők kivárnak az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti kamatdöntése előtt. Várakozások szerint nem lesz kamatváltoztatás, ugyanakkor a befektetők figyelni fognak a kommentárokra, mert abból kiderülhet, hogy milyen kamatpálya várható a következő hónapokban.

Az Equilor vezető elemzője kiemelte, napközben a nemzetközi tőzsdék enyhén emelkedtek, de ezt a BUX index nem követte. A magyar részvények mozgása mögött nem volt egyedi vállalati hír.

Nem történtek ma nagy dolgok. Fotó: BÉT
Nem történtek ma nagy dolgok. Fotó: BÉT

 A Mol 8 forinttal, 0,29 százalékkal 2796 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,13 százalékkal 15 005 forintra esett, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,47 százalékkal 645 forintra erősödött, forgalma 249,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,63 százalékkal 8685 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 5198,58 ponton zárt szerdán, ez 4,13 pontos, 0,08 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30820 30610 30890 +0,55% 0 0 9 966 643 650 HUF 2025-10-21 17:06:15
MOL 2738 2720 2746 -1,16% 0 0 1 352 756 652 HUF 2025-10-21 17:13:57
MTELEKOM 1760 1758 1780 -0,68% 0 0 752 372 666 HUF 2025-10-21 17:12:32
RICHTER 10310 10210 10350 -0,39% 0 0 942 624 170 HUF 2025-10-21 17:05:18
OPUS 545 537 549 0,00% 0 0 195 170 762 HUF 2025-10-21 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forintárfolyam az apró részletek szerelmeseinek udvarolt
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 18:41
A magyar fizetőeszköz bankközi kerskedése nem mutaott határozott irányt keden.
Részvény / Deviza / Áru A Mol zárásra lehúzta a tőzsdét
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 18:25
A BUX 365,67 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 103 424,15 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Válalati jelentéseket böngészve, stagnálással nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 15:59
Vegyesen, minimális elmozdulással nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Leég a Mol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 14:45
BUX (köztes 2): 104 104,79 pont, +0,3 százalék 14.30 órakor
Részvény / Deviza / Áru Lelohadt a kezdeti lelkesedés Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a 0,50 pontos pluszos nyitás után ugyan csökkent, ám a kereskedés két és fél órája után is 0,1 százalékkal a pozitív tartományban tudott maradni.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen is van: Budapest lekörözte Nyugat-Európát
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 09:32
A Budapesti Értéktőzsde kiválóan nyitott, nem úgy a frankfurti. Az árupiaci termékek (az arany, az olaj és a gáz) árfolyama egyaránt csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Hüledezhet, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 07:33
Gyengült a hazai fizetőeszköz reggel.
Részvény / Deviza / Áru Trump bebikázta New Yorkot
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 06:08
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Töri a fejét, milyen állampapírt vegyen?
Eidenpenz József | 2025. október 21. 05:43
Változó idők, feszültségek, válságok, kiszámíthatatlanság, amerre nézünk. Ebben a környezetben elvileg a változó kamat lenne szerencsésebb, de mi van, ha még a bizonytalanság is bizonytalan? Mikor jó a változó, és mikor a fix állampapír?
Részvény / Deviza / Áru Egyik szemünk sír, a másik nevet, ha a forintra nézünk
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 19:06
Így alakultak az árfolyamok hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG