2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,79 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 18 167,90 ponton zárt.

A Mol 2,91 százalékkal erősödött. Az OTP-részvények ára 0,32 százalékkal csökkent. A Magyar Telekom árfolyama 1,63 százalékkal nőtt. A Richter-papírok árfolyama 0,32 százalékkal esett.

További árfolyamok

A Telekom se szégyenkezhet

Králik István, a KBC Securities üzletkötője az MTI-nek elmondta: a Mol a tervek szerint magas osztalékot fizetne részvényeseinek, ennek megfelelően a papír a korábbi mélypontjához képest jelentősen emelkedett.

Szintén jól zárt a Magyar Telekom, a szakértő szerint ez valószínűleg összefügg a vezérigazgató utóbbi időben megjelent optimista nyilatkozataival a társaság jövőjéről.

Az OTP-nek a hrivnya tett be

Az OTP viszont a jelek szerint megakadt a 200 napos mozgóátlagnál, ami 4350 forint körül húzódik, és erős ellenállást jelent. A papírt érintő fontosabb hír nem érkezett ugyan, de az OTP számára kedvezőtlen, hogy az ukrán hrivnya újabb mélypontot ért el.

A szakember elmondta azt is: a Richter a márciusi mélypontról jelentősen tudott korrigálni, de most úgy tűnik, hogy nincs a papírban további lendület, illetve profitrealizálás indult. A társaság számára egyébként szintén kedvezőtlen az ukrán-orosz helyzet miatti bizonytalanság.

A hazai részvénypiacon átlagos forgalom volt csütörtökön, a BUX-ot a Mol és a Magyar Telekom húzta - közölte a szakértő.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27930 27740 27990 +0,18% 0 0 4 482 366 980 HUF 2025-07-11 17:06:55
MOL 3030 3012 3030 0,00% 0 0 1 304 371 794 HUF 2025-07-11 17:05:26
MTELEKOM 1782 1766 1782 +0,34% 0 0 338 535 800 HUF 2025-07-11 17:05:33
RICHTER 10200 10170 10340 -0,87% 0 0 1 074 288 620 HUF 2025-07-11 17:05:46
OPUS 599 595 599 -0,17% 0 0 72 318 652 HUF 2025-07-11 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Már nagyon a hétvégét érezte a forint – ennyire jutott
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 18:45
A magyar devizát elhagyta ereje a pénteki kereskedésben a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Hírek nélkül a Magyar Telekom tudott a legtöbbet erősödni
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,36 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 99 921,45 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Amerika is minuszban nyitott
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:59
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt a parkett a BUX alól
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,84 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Szemétből kincs: eluralták az amerikai értéktőzsdét a mémrészvények?
Sasvári Péter | 2025. július 11. 14:29
A mémcoinok után itt vannak a mémrészvények! Egyes befektetők figyelme a biztonságos hozamokat produkáló cégek (mint például a „magnificent seven”) helyett szándékosan a volatilis, sőt, sokszor konkrétan alulteljesítő cégek részvényei felé fordult. Ezeket nevezik – a mémcoinok után – mémrészvényeknek. De mi a logika emögött, és mennyire veszélyes ez a spekulatív trend?  
Részvény / Deviza / Áru Felszedték a parkettet Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:38
A kezdeti jó hangulat elilant a tőzsdén, fél 12-kor bukóban volt a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Bizakodhat, akinek magyar részvénye van
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 09:13
Míg az ázsiai piacok vegyesen mozogtak, addig a BUX az előző napi záróértékénél magasabban nyitott.
Részvény / Deviza / Áru Trump csúcsra lökte az első számú kriptodevizát
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 08:09
Rekordszinten a bitcoin jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru Szívhatja a fogát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 07:48
Gyengült a forint jegyzése reggel.
Részvény / Deviza / Áru Végre jó hír érkezett Trump háza tájáról
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 06:23
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG