4p

A BUX 2327,76 pontos, 1,83 százalékos csökkenéssel, 124 714,69 ponton zárt kedden

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2327,76 pontos, 1,83 százalékos csökkenéssel, 124 714,69 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 25,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest – jelentette az MTI.

Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a kedvező nemzetközi hangulattal szembe ment a magyar tőzsde, amely gyenge teljesítményt nyújtott; a BUX 1,83 százalékos esése elsősorban a Molnak és az OTP-nek tudható be.

Az elemző megjegyezte, a Mol árfolyamát negatívan befolyásolta, hogy bennfentes kereskedés gyanújára vonatkozó bejelentés érkezett a jegybankhoz azzal kapcsolatban, hogy a Mol felsővezetői a Barátság kőolajvezeték leállása után elég jó áron megváltak a részvényeiktől még azelőtt, hogy a nyilvánosság a leállásról értesült volna.

Az elemző szerint az OTP jegyzésére egyebek mellett a bankpapírokat érintő nemzetközi trend volt hatással, valamint a nemzetgazdasági miniszternek a magyar bankrendszer konszolidációjára vonatkozó kijelentései. Aradványi Péter jelezte, a Magyar Telekom szerdán teszi közzé tőzsdei jelentését, a távközlési papír keddi árfolyamemelkedése annak tudható be, hogy a piaci szereplők kedvező pénzügyi eredményt várnak.

  • A Mol árfolyama 92 forinttal, 2,58 százalékkal 3474 forintra csökkent, 3,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 1180 forinttal, 2,94 százalékkal 38 920 forintra esett, forgalmuk 17,0 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 50 forinttal, 2,51 százalékkal 2040 forintra erősödött, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,25 százalékkal 11 850 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9739,78 ponton zárt kedden, ez 165,54 pontos, 1,67 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Vegyesen zártak kedden a főbb európai értékpapírpiacok

A páneurópai STOXX 600 index 0,33 százalékkal emelkedett zárásra. Az Euro Stoxx 50 index 0,09 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A londoni FTSE 100 0,06 százalékkal gyengült. A frankfurti DAX 0,04 százalékkal erősödött. A párizsi CAC 40 index 0,26 százalékkal került feljebb. A milánói FTSE MIB 0,09 százalékkal csökkent. A madridi IBEX 35 index 0,58 százalékos mínuszban zárt.

Az európai piacokon kivárás jellemezte a kereskedést, a befektetők elsősorban az Egyesült Államok elnökének vám- és kereskedelempolitikára vonatkozó jelzéseire figyeltek. A piacokat továbbra is az amerikai legfelsőbb bíróságnak a korábbi vámintézkedéseket részben megsemmisítő ítélete által kiváltott bizonytalanság terheli, miközben keddtől életbe lépett egy új, 10 százalékos, globális amerikai importvám. A Fehér Ház ugyanakkor jelezte, hogy akár 15 százalékra is emelheti az általános vámtételt.

Vállalati fronton vegyes kép rajzolódott ki kedden. A német MTU árfolyama több mint 7 százalékkal esett vissza gyorsjelentését követően, noha a társaság nyeresége emelkedett és osztalékemelést is bejelentett; az elemzők a szabad cash-flow alakulását kifogásolták. A Fresenius Medical Care papírjai 2 százalékot meghaladó mértékben gyengültek az előrejelzések miatti óvatosság következtében. Londonban a bankszektor húzta lefelé a főbb indexeket, miközben egyes egészségügyi és vegyipari vállalatok kedvező kilátásai támaszt adtak a piacnak.

Az európai kereskedés végén a WTI-típusú nyersolaj hordónként 66,22 dolláron állt, ami 0,14 százalékos csökkenést jelentett. A Brent olaj ára 71,11 dolláron stagnált. Az olajárakat továbbra is az iráni-amerikai nukleáris tárgyalások újabb fordulója, valamint a közel-keleti geopolitikai kockázatok alakítják, miközben a globális vámintézkedések a keresleti kilátásokat is befolyásolják.

Az arany jegyzése lefelé korrigált jelentős mértékben: az azonnali jegyzés unciánként 5142,08 dollárra csökkent, ami 1,64 százalékos visszaesés. A nemesfém korábbi emelkedését követően profitkivétel indult, miközben a dollár erősödése és az amerikai államkötvények iránti kereslet mérsékelte a menedékeszköz iránti érdeklődést. A piaci szereplők egyszerre mérlegelik a kereskedelmi feszültségeket és az iráni helyzetet, illetve az amerikai monetáris politika kilátásait.

A dollárindex 97,76 ponton állt, ami 0,02 százalékos erősödésnek felel meg. Az euró a dollárral szemben 1,1790-en forgott, 0,04 százalékkal magasabban az előző értékénél. A devizapiacon a befektetők a vámintézkedések esetleges kiterjesztését, valamint a közelgő euróövezeti inflációs adatokat és az amerikai fogyasztói hangulati mutatókat várják, amelyek iránymutatást adhatnak a jegybanki politikák további alakulásához.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41870 41710 42830 -1,25% 41870 41880 12 888 526 680 HUF 2026-10-14 15:43:31
MOL 4980 4900 4990 +1,72% 4976 4980 1 483 451 180 HUF 2026-10-14 15:43:28
MTELEKOM 2640 2600 2650 +1,54% 2638 2640 956 656 482 HUF 2026-10-14 15:42:26
RICHTER 12600 12410 12650 +2,86% 12590 12610 1 149 963 270 HUF 2026-10-14 15:42:13
OPUS 210 207 217 -2,55% 210 211 41 782 384 HUF 2026-10-14 15:38:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, hogy rajtolt Amerika: nem a részvényeknek áll most a zászló
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:50
Az Egyesült Államokban csak az ipari részvényeket tömörítő Dow Jones tudott emelkedni a magyar idő szerint 15:30-as tőzsdenyitásban.
Részvény / Deviza / Áru Elfáradt a forint a nagy menetben, nem úgy a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig. A forint káprázatos reggeli formája elillant, és gyengülésnek indult.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP kivételével egyelőre mindenkinek jó napja van a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,87 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A Covidnál már láttunk ilyet: valami megfertőzte a gyógyszerpapírt
Czwick Dávid | 2026. október 14. 10:20
Mélypont az árjegyzésben? Veszteséges operáció? Adósságok? Minderről lehetne beszélni, de az amerikai gyógyszeripari óriás papírjai fittyet hánynak ezekre és több különleges, egyedi tényező hatására a papírok újra elképesztő magasságban járnak. Mintha mindent megvennének a befektetők. A háttérben a rákellenes fejlemények mellett még a közelmúlt pestis félelmei is feltűnnek. Vajon újra eljött a befektetők ideje, vagy csak egy veszélyes lufiról van szó?
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre alig pörög a pesti tőzsde, de jöhet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:25
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru Még nem tudni mitől, de sokkal erősebb lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:42
Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:19
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:40
Erősödött kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szembeni kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:18
Bezárt a pesti tőzsde, íme a keddi eredmény.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:33
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG