2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4685,21 pontos, 3,74 százalékos csökkenéssel, 120 688,04 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 62,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent az előző napi záráshoz képest. Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a közel-keleti konfliktus határozza meg a kereskedést továbbra is a nemzetközi piacokon, és így a magyar tőzsdén, a csökkenés nagyrészt ennek az energiapiacokra gyakorolt hatásaival hozható összefüggésbe. A budapesti tőzsdén jelentős forgalomban minden vezető részvény csökkent, a forgalom kétharmada az OTP-hez köthető.

Árfolyam

Rámutatott: Európában 4 százalék fölötti csökkenésre is van példa, érdemi plusz pedig a világban sehol nincs.

  • A Mol 4 forinttal, 0,11 százalékkal 3646 forintra csökkent, 6,3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 2500 forinttal, 6,53 százalékkal 35 800 forintra esett, forgalmuk 47,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 30 forinttal, 1,39 százalékkal 2130 forintra gyengült, forgalma 2,8 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 250 forinttal, 2,11 százalékkal 11 590 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el.

Így alakultak az európai piacok

A páneurópai STOXX 600 index 3,18 százalékkal esett a keddi zárásra. Az Euro Stoxx 50 index 3,63 százalékkal gyengült. A londoni FTSE 100 index 2,75 százalékkal került lejjebb. A frankfurti DAX 3,56 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A párizsi CAC 40 index 3,51 százalékkal csökkent. A milánói FTSE MIB 3,83 százalékkal esett, míg a madridi IBEX 35 index 4,59 százalékos veszteséggel zárt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46100 45520 46380 +2,79% 0 0 18 079 747 800 HUF 2026-07-21 16:59:57
MOL 4324 4184 4324 +2,41% 0 0 4 753 782 356 HUF 2026-07-21 16:59:55
MTELEKOM 2668 2622 2674 -2,12% 0 0 740 914 632 HUF 2026-07-21 16:59:54
RICHTER 11810 11790 11990 -5,45% 0 0 1 046 217 730 HUF 2026-07-21 16:59:59
OPUS 370 360 372 -4,71% 0 0 20 138 646 HUF 2026-07-21 16:59:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik? A forintot mintha satuba fogták volna
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:33
Nincs sok jó abban, ahogy az újabb keddi napon rajtolt a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 07:02
A hétfői kereskedésben ennek a szektornak a képviselői minden rossz hírt le tudtak rázni magukról a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG