2p
Elromlott a hangulat a tőzsdén. A nyugat-európai indexek és a BUX is elhasalt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 305,35 pontos, 1,73 százalékos csökkenéssel, 17 346,55 ponton zárt szerdán. A forgalom 13 milliárd forint volt.

A vezető részvények közül a Magyar Telekom és az OTP teljesített rosszul, előbbi árfolyama 14 forinttal 361 forintra esett, utóbbié 125 forinttal 3915 forintra. A Mol 35 forinttal, 0,30 százalékkal 11 750 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. A Richter-papírok árfolyama 19 forinttal, 0,50 százalékkal 3801 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmiigazgató-helyettese elmondta, hogy a magyar piac az orosz-ukrán helyzet kiéleződése miatt intenzív eséssel kezdte a napot, majd javult a hangulat az amerikai tőzsdenyitás hatására. Az OTP- és a Magyar Telekom-részvények árfolyama egyedi vállalati hírek miatt gyengült jelentőset, a forint árfolyama a gyengülés után megnyugodni látszik - tette hozzá.

Katona Norbert, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szintén kiemelte, hogy a vezető részvények közül jelentőset csökkent az OTP- és a Magyar Telekom-részvények ára szerdán, előbbi 3, míg utóbbi közel 4 százalékot esett. A Deutsche Telekom amerikai leányvállalatának eladása meghiúsult, ezért adták el a befektetők a papírokat. Az OTP-részvényekre az hatott kedvezőtlenül, hogy az előzetes várakozásoknál nagyobb, 100 milliárd forintot meghaladó vesztesége lehet a banknak - mondta.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40710 40710 41650 -0,90% 0 0 18 509 831 660 HUF 2026-05-19 17:14:41
MOL 4060 4000 4066 +0,64% 0 0 1 988 253 188 HUF 2026-05-19 17:05:11
MTELEKOM 2654 2560 2654 +4,24% 0 0 8 407 522 872 HUF 2026-05-19 17:05:08
RICHTER 12380 12210 12500 -0,56% 0 0 2 431 952 630 HUF 2026-05-19 17:06:26
OPUS 300 299 314 -4,15% 0 0 13 419 901 HUF 2026-05-19 17:05:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mutatjuk, mennyiért adják az eurót és a dollárt!
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 18:51
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Magyar Telekom nevetett a keddi tőzsdei nap végén
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 272,93 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 131 773,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:38
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a budapesti piac, beindult a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 4,69 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egy kakukktojás van ma a vezető magyar részvények közül
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 11:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 4,69 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Rakétatempóban közeleg minden idők legnagyobb részvénykibocsátása
Eidenpenz József | 2026. május 19. 10:15
Felgyorsulhatnak az események, előrehozták a SpaceX részvénykibocsátását. Az év talán legjobban várt részvénypiaci eseménye már június 12-én megtörténhet. Egy nem hivatalos piacon már kis híján az ötszörösére emelkedett az árfolyam. A részvénykibocsátási piac az Egyesült Államokban sokkal élénkebb lehet az idén, mint tavaly.
Részvény / Deviza / Áru Ijedtségre megnyugvás: így nyitott a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 09:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,69 pontos csökkenéssel, 132 041,68 ponton nyitott kedden. Ezt követően viszont gyorsan emelkedésbe kapcsolt az index. 
Részvény / Deviza / Áru Folytatja a forint, amit elkezdett
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 07:41
Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Végre jó híreket kapott az olajpiac, nem is maradt el a reakció
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 06:46
Vegyesen zárták a New York-i tőzsde főbb mutatói a hétfői kereskedést. Donald Trump elhalasztotta az Irán ellen tervezett támadást, ami miatt az olajárak csökkenni kezdtek.
Részvény / Deviza / Áru A forintnak is jót tettek a hétfői hírek
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:44
Erősödött a forint mindhárom fő devizához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG