2p

Részvénykibocsátás és tőzsdei kategóriaváltás egy időben.

Alig 24 hónappal a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacára lépését követően a hazai startup szektor egyik legismertebb befektetési- és képzési társasága, a STRT Holding kezdeményezte a tőzsde szabályozott piacára, a Standardre való átsorolását, egyben nyilvános részvénykibocsátásba (IPO) kezd. Befektetési tevékenysége finanszírozásához, valamint növekedési tervei megvalósításához a STRT Holding maximálisan 4,1 milliárd forintos nyilvános lakossági és intézményi forrásbevonást tervez. A nyilvános lakossági részvényjegyzés 2025. november 24-én indult és december 5-ig tart. Az újonnan kibocsátandó részvényeket a K&H Értékpapírnál lehet jegyezni.

A 2025 év végén 100-at meghaladó aktív befektetésével a STRT Holding az ország egyik legaktívabb kockázati tőke társasága lett. Iparág agnosztikus befektetőként a cég hangsúlyozottan, de nem kizárólag korai stádiumú (pre-seed és seed) startupokkal foglalkozik. Érdekeltségei vannak nagy növekedési potenciállal rendelkező oktatástechnológiai (edtech), orvos- és gyógyászattechnológiai (medtech), agrártechnológiai és fintech vállalatokban van, mint amilyen a GenuForm-AI, OpenMeter, PastPay, Genomate, Molin-AI, Giggle, vagy az idén bejelentett Lightyear.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39310 39310 40220 -0,76% 0 0 20 156 248 750 HUF 2026-02-27 17:05:10
MOL 3528 3500 3538 +0,23% 0 0 5 041 720 188 HUF 2026-02-27 17:11:04
MTELEKOM 2165 2160 2245 -1,37% 0 0 2 565 668 405 HUF 2026-02-27 17:05:03
RICHTER 11940 11850 12250 +0,93% 0 0 5 969 937 770 HUF 2026-02-27 17:05:24
OPUS 543 540 548 -0,91% 0 0 153 843 788 HUF 2026-02-27 17:05:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kétszeresére repítheti az olajárakat a zárlat – előre szólt az elemző Irán ügyében
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:46
A szakértő előre figyelmeztetett a legrosszabbra, ha Irán meglépi azt, amire most elszánta magát.
Részvény / Deviza / Áru A kőolaj árának emelkedését hozhatja a ma kirobbant izraeli-iráni konfliktus
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 13:48
Nagyon súlyosnak nevezte az iráni konfliktust Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem docense az M1 aktuális csatornán szombaton, megjegyezve, hogy a következmények megjósolhatatlanok, de az olaj világpiaci ára bizonyosan emelkedni fog.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zártak a New York-i piacok
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:02
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.  
Részvény / Deviza / Áru Gyengélkedett a BUX pénteken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 19:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen sokat gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 18:51
Érezhetően gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 16:46
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru De mivel fizetnek majd a robotszolgáink?
Eidenpenz József | 2026. február 27. 14:46
Melyik AI-ban bízhatunk meg, és melyikben nem? Lehet-e egy robotnak bankszámlája? Mivel fizetnek majd az AI- vagy a robotszolgáink? Kell-e a mesterséges intelligenciának kriptovaluta? Megannyi kérdés, amelyeket az élet felvet, vagy már ma, vagy hónapokon, egy-két éven belül.
Részvény / Deviza / Áru Bottal ütik a Richter nyomát
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:54
Gyengébb nyitás után erős folytatás pénteken a pesti tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Kivárnak az európai tőzsdéken péntek reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:46
Nem mozgás, inkább csak mocorgás volt a tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:24
Péntek reggeli friss árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG