2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A szerdai kereskedés emelkedéssel indulhat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), mivel a nemzetközi befektetői hangulat pozitív, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint azonban kérdés, hogy a lendület kitart-e a nap végéig.

A BÉT részvényindexe, a BUX 320,35 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 102 653,31 ponton zárt kedden. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában a 30 napos mozgóátlag már rövid távú ellenállást jelent 29 874 forintnál, míg a következő támasz az 50 napos átlag, 29 158 forintnál. Kedden az OTP-részvények ára 250 forinttal, 0,84 százalékkal, 29 690 forintra csökkent, forgalmuk 9,9 milliárd forintot tett ki.

Árfolyam

Hozzátette, a Mol a 200 napos mozgóátlag alatt tartózkodik, amely 2914 forintnál ellenállást képez, illetve alatta 2904 forintnál is van egy akadály, míg a következő támasz 2841 forintnál látható. Az előző nap a Mol 10 forinttal, 0,35 százalékkal, 2890 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

A Richter továbbra is az 50 és a 30 napos mozgóátlagok között van, előbbi 10 350 forintnál támaszt, utóbbi 10 458 forintnál ellenállást képez. Kedden a Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,19 százalékkal, 10 400 forintra nőtt, a részvények forgalma 963,8 millió forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom a 30 napos mozgóátlag alá került, így 1874 forintnál már ellenállás látható, támasz pedig 1833 forintnál van. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 28 forinttal, 1,49 százalékkal, 1854 forintra esett, forgalma 1,2 milliárd forint volt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42180 41110 42180 +0,79% 42160 42190 5 344 531 200 HUF 2026-11-03 14:43:40
MOL 5035 4942 5065 +1,72% 5025 5035 1 874 492 622 HUF 2026-11-03 14:43:40
MTELEKOM 2894 2860 2900 +0,63% 2894 2896 537 118 494 HUF 2026-11-03 14:43:34
RICHTER 13050 12840 13070 +0,38% 13050 13070 607 704 460 HUF 2026-11-03 14:43:34
OPUS 196 190 196 +2,08% 194 195 3 572 120 HUF 2026-11-03 13:53:37
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG