4p

A vezető európai részvényindexek többsége veszteséggel zárta a keddi kereskedést.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 193,9 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 139 301,72 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 37,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi folyamatok határozták meg a hazai kereskedést, a hangulat elromlott Európában és Amerikában is. Ugyanakkor a budapesti tőzsde felülteljesítőnek számított a nyugat-európai piacokhoz képest, a forgalom átlag feletti volt- tette hozzá.

A Magyar Telekom forgalma a saját részvény visszavásárlási programja miatt ugrott meg. Az OTP, Richter érdemben nem változott, a Mol részvények ára az olajár csökkenése miatt esett. A Mol 68 forinttal, 1,78 százalékkal 3750 forintra csökkent, 3,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 380 forinttal, 0,85 százalékkal 45 300 forintra erősödött, forgalmuk 21,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 30 forinttal, 1,08 százalékkal 2754 forintra esett, forgalma 11,1 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,59 százalékkal 11 930 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. A BUMIX 9254,16 ponton zárt kedden, ez 51,46 pontos, 0,55 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A nemzetközi folyamatok határozták meg a hazai kereskedést
A nemzetközi folyamatok határozták meg a hazai kereskedést
Fotó: Facebook

A vezető európai részvényindexek többsége veszteséggel zárta a keddi kereskedést, miközben csökkent az olaj, a földgáz és az arany ára, a dollár erősödött, az euró pedig egyéves mélypontra gyengült az amerikai devizával szemben.

A STOXX 600 index 0,57 százalékkal csökkent, az Euro Stoxx 50 index 1,16 százalékkal került lejjebb, a frankfurti DAX 0,92 százalékos, a párizsi CAC 40 pedig 0,71 százalékos veszteséggel fejezte be a napot. A milánói FTSE MIB index 1,43 százalékkal esett, a madridi IBEX 35 index 0,48 százalékkal gyengült. A londoni FTSE 100 ugyanakkor minimális, 0,01 százalékos emelkedést mutatott. A kereskedést elsősorban a technológiai és félvezetőipari részvényekben jelentkező profitrealizálás befolyásolta.

Az európai piacokra a gyenge ázsiai tőzsdei teljesítmény is nyomást gyakorolt, miközben az amerikai piacokon is veszteséges nyitás körvonalazódott. Az árupiacokon tovább folytatódott az olajárak csökkenése.

Árfolyam

Az amerikai WTI nyersolaj hordónkénti ára 73,22 dollárra mérséklődött, ami 0,87 százalékos visszaesésnek felel meg. Az északi-tengeri Brent olaj hordónként 76,93 dolláron állt, 0,76 százalékkal alacsonyabban az előző napi szintnél. Az európai földgáz ára szintén csökkent. Az uniós gázár 41,84 eurón állt megawattóránként, ami 0,13 százalékos mérséklődésnek felel meg. Az ellátási kockázatok enyhülése lefelé hatott az árakra, ugyanakkor a piac figyelemmel kíséri az európai tárolók feltöltöttségét, amely továbbra is elmarad az ilyenkor szokásos ötéves átlagtól.

Az arany ára is visszaesett. A spot arany unciánkénti jegyzése 4124,36 dollárra csökkent, ami 1,60 százalékos gyengülést jelent. A nemesfém árfolyamára negatívan hatott a dollár erősödése és az a várakozás, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve az év folyamán további kamatemeléseket hajthat végre.

A devizapiacon az amerikai dollár indexe 101,40 pontra emelkedett, ami 0,40 százalékos erősödést jelentett. A befektetők továbbra is a Federal Reserve monetáris politikájával kapcsolatos várakozásokat és a hét végén megjelenő amerikai inflációs adatokat figyelik. Az euró gyengült a dollárral szemben. Az EUR/USD árfolyam 1,1376 dollárra csökkent, ami 0,46 százalékos visszaesésnek felel meg. Az európai közös valuta árfolyamát az amerikai kamatemelési várakozások mellett a kedvezőtlen euróövezeti és német gazdasági adatok is nyomták, amelyek szerint a magánszektor teljesítménye továbbra is a stagnálás és a visszaesés határán mozog.

(MTI) 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG