2p

Korrigált a BÉT.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 802,51 pontos, 2,17 százalékos emelkedéssel, 37 838,30 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, pénteken erős "felpattanás" volt a magyar tőzsdén az átlagosnál alacsonyabb forgalom mellett. A budapesti tőzsde az elmúlt napok csökkenése után korrigált, a vezető részvények az OTP kivételével 3 százalék felett emelkedtek.

Jelentősen emelkedett a magyar tőzsde. Fotó BET
Jelentősen emelkedett a magyar tőzsde. Fotó BET

Európában is fordulatot vett a befektetői hangulat, bár ott valamivel kisebb mértékű az emelkedés. A kedvező befektetői hangulatot mindenképpen segítette, hogy pénteken a tőzsdei földgáz ára csökkent, ez azonban nem feltétlen hosszú távú korrekció, mert nem érkeztek tartós fordulatra utaló piaci hírek - fejtette ki Varga Zoltán.

  • A Mol 80 forinttal, 3,44 százalékkal 2406 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 6 forinttal, 0,08 százalékkal 7908 forintra nőtt, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 10,5 forinttal, 3,68 százalékkal 295,50 forintra emelkedett, forgalma 78,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 275 forinttal, 3,86 százalékkal 7400 forintra erősödött, a részvények forgalma 4,7 milliárd forintot ért el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41980 41600 42680 +0,89% 41970 42010 10 626 504 760 HUF 2026-04-27 16:04:33
MOL 4098 4030 4098 -0,05% 4092 4098 1 596 258 454 HUF 2026-04-27 16:02:42
MTELEKOM 2508 2492 2522 +0,64% 2504 2508 473 476 328 HUF 2026-04-27 16:04:58
RICHTER 13020 12920 13100 +0,15% 13010 13030 1 978 236 690 HUF 2026-04-27 16:05:25
OPUS 300 295 318 -10,71% 300 306 201 524 656 HUF 2026-04-27 16:02:36
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG