2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Estére ellaposodott a hangulat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 307,84 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 97 667,46 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Árfolyam

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: enyhén negatív hangulatban folyt a kereskedés a hazai tőzsdén, a BUX kisebb csökkenéssel zárt. Fontos vállalati hír nem érkezett, a magyar részvényindex a főbb európai indexekkel együtt mozgott.

  • A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2954 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára nem változott, 27 100 forint maradt, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,89 százalékkal 1780 forintra esett, forgalma 623,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,09 százalékkal 10 000 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

Így teljesített Európa

Vegyesen, többnyire veszteséggel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. A STOXX 600 index 0,37 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,38 százalék csökkenéssel fejezte be a hétfői kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,43 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,37 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,33 százalékkal zárt alacsonyabban. A milánói FTSE MIB index viszont 0,09 százalékos, a madridi IBEX 35 index pedig 0,26 százalékos emelkedéssel zárt.

Az Euro Stoxx 50 és a STOXX 600 index a nap folyamán a semleges vonal körül ingadozott.

A piacok továbbra is a kereskedelmi feszültségekre és a központi bankok jelzéseire fókuszálnak, miközben az inflációs adatok vegyes képet mutatnak az európai gazdaság helyzetéről.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG