3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 125,38 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 56 787,05 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 4,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 24 forinttal, 0,87 százalékkal 2722 forintra csökkent, 375,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,03 százalékkal 14 310 forintra erősödött, forgalmuk 1,6 milliárd forintot tett ki.

Kába volt hétfőn a BÉT, de majd javíthat a hét többi napján. Fotó: BET
Kába volt hétfőn a BÉT, de majd javíthat a hét többi napján. Fotó: BET

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,77 százalékkal 456 forintra nőtt, forgalma 122,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,16 százalékkal 9150 forintra esett, a részvények forgalma 518,6 millió forintot ért el. A BUMIX 4769,24 ponton zárt hétfőn, ez 0,67 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

 Az összeurópai STOXX 600 index 0,92 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,34 százalékkal végzett magasabban. A frankfurti DAX index 1,05 százalékkal erősödött hétfőn, a CAC-40 index Párizsban 1,32 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot. Milánóban 1,22 százalékos, Madridban 1,02 százalékos indexemelkedéssel fejeződött be a hétfői kereskedés.
    
Az európai tőzsdék hétfői viszonylag nagy, esetenként egy százalékot is meghaladó emelkedése részben a Wall Street előző, pénteki pozitív zárásának, részben pedig a kínai indexek erősödésének volt tulajdonítható. Kína ugyanis új intézkedéseket jelentett be tőkepiacainak fellendítésére és a befektetői bizalom megerősítésére.

Az olajár a befektetői kockázatvállalási hangulat javulásával a harmadik egymást követő kereskedési napon emelkedett hétfőn, bár a befektetők továbbra is óvatosak a magasabb globális olajkínálat és a kereslet esetleges romlása miatt. A csökkenő olajkészletekről szóló beszámolók és az OPEC+ tagországok kínálatának csökkentése szintén az áremelkedést támogatta.

Hétfőn délután az európai piacok zárásakor az amerikai WTI nyersolaj ára 0,37 százalékkal állt magasabban hordónként 80,12 dolláron, a Brent pedig 84,82 dolláron 0,41 százalék emelkedéssel. Az olajár jelenleg hat százalékkal áll az év eleji kezdés felett és tizenhat százalékkal az egy évvel korábbi alatt. Egy hónap alatt az amerikai olaj ára másfél százalékkal csökkent, a Brent ára közel egy százalékkal.

A dollárindex hétfőn kis csökkenéssel 104 körül stabilizálódott, közel három hónapja a legmagasabb szintnél. A befektetők Jerome Powell Fed-elnök Jackson Hole-i beszédének az elemzésével vannak elfoglalva. 

Az euró hétfőn kissé erősödött, de árfolyama a fent említett okokból június közepe óta a leggyengébb szintél tartózkodik. Emellett a gyenge európai gazdasági adatok felerősítették azokat a várakozásokat, hogy az EKB hamarosan szüneteltetheti kamatemeléseit. Az eurót 0,06 százalékkal jegyzik erősebben 1,08064 dolláron. Az arany spot ára unciánként 1920,63 dolláron áll 0,32 százalék emelkedéssel.

(MTI)

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG