2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 514,07 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 77 690,26 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

  • A Mol 32 forinttal, 1,26 százalékkal 2602 forintra csökkent 2,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,09 százalékkal 21 200 forintra csökkent, forgalmuk 14,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,65 százalékkal 1248 forintra nőtt, forgalma 424,2 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 190 forinttal, 1,78 százalékkal 10 500 forintra esett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 6802,28 ponton zárt kedden, ez 23,38 pontos, 0,34 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A telecom  papír jól muzsikált
A telecom papír jól muzsikált
Fotó: Depositphotos

Árfolyam

Külföld

Indexemelkedéssel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Az FTSEurofirst 300 index 0,37 százalék, a STOXX 600 index 0,29 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,64 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,56 százalékkal végzett magasabban, a frankfurti DAX index 0,67 százalékkal erősödött, a párizsi CAC 40 index pedig 0,26 százalékos nyereséggel zárt. Milánóban az FTSE MIB index 1,07 százalék, a madridi IBEX 35 index 1,19 százalék nyereséggel fejezte be a keddi tőzsdenapot.

  • A nyersolaj ára emelkedett, mivel a kereskedők a csütörtöki OPEC+ üléstől iránymutatást várnak a globális kínálat várható alakulásáról. A piaci konszenzus szerint a szervezet már sorban harmadszor is elhalasztja a termelés enyhe növelését a piac jövő évi túlkínálatával kapcsolatos aggodalmak miatt.
  • A WTI ára az európai kereskedési idő végén 2,25 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 69,70 dolláron, a Brent 73,34 dolláron állt 1,96 százalékos emelkedéssel.
  • Az arany ára kissé csökkent, a spot jegyzés unciánként 2641,35 dolláron áll 0,03 százalékkal alacsonyabban.

A dollárindex az előző napi 0,7 százalékos emelkedés után lefelé korrigált, 106,32 ponton áll 0,11 százalékos csökkenéssel.

Az euró a hétfői 0,8 százalékos esés után 0,12 százalékkal 1,0510 dollárra erősödött.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG