2p

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 431,71 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 41 848,66 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint kibocsátói hírek egész nap nem befolyásolták az árfolyamokat. A BUX a befektetői hangulathoz igazodva fejezte be csökkenéssel a keddi kereskedést - tette hozzá Józsa Bence.

 

Fotó: BÉT
Fotó: BÉT

A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3000 forintra csökkent, 4,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 155 forinttal, 1,46 százalékkal 10 435 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 11,0 forinttal, 2,81 százalékkal 402,50 forintra erősödött, forgalma 215,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 2,39 százalékkal 6530 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A BUMIX 4028,27 ponton zárt kedden, ez 22,01 pontos, 0,54 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Pozitív kezdés után London kivételével veszteséggel zártak a főbb európai tőzsdék kedden. Az FTSE EuroFirst 300 index 0,68 százalékkal a Stoxx Europe 600 index 0,83 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,93 százalékkal zárt alacsonyabban.

Londonban 0,07 százalékkal emelkedett zárásra az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,20 százalékkal esett, a párizsi CAC-40 pedig 0,54 százalékkal végzett alacsonyabban. Milánóban 0,90 százalékos, Madridban 1,59 százalékos indexcsökkenéssel ért véget a keddi tőzsdenap.

Az olaj ára az előző két nap során elszenvedett öt százalékos veszteségből emelkedésnek indult kedden. A WTI ára az európai piacok zárásakor 2,38 százalékkal állt magasabban, hordónként 100,89 dolláron, a Brent ára pedig 2,25 százalékkal ment fel 104,62 dollárra.

Az arany spot ára háromnapi csökkenés után kedden 0,42 százalékkal unciánként 1905,69 dollárra emelkedett. Az eurót 0,52 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0656 dolláron, kétéves mélypontnál.
 

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46000 45320 46090 +1,55% 45990 46010 3 649 270 480 HUF 2026-09-25 14:05:28
MOL 5190 5175 5260 -1,14% 5190 5195 805 846 790 HUF 2026-09-25 14:05:36
MTELEKOM 2554 2536 2558 +0,39% 2550 2554 225 337 032 HUF 2026-09-25 14:02:51
RICHTER 12580 12520 12690 -0,55% 12570 12580 615 572 020 HUF 2026-09-25 13:59:27
OPUS 275 275 284 -1,61% 275 278 7 222 215 HUF 2026-09-25 13:59:40
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG