2p

A forgalom is alacsony volt a BÉT-en. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,02 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 43 176,64 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Alacsony forgalom mellett mínuszban zárt a BUX. Fotó: BET
Alacsony forgalom mellett mínuszban zárt a BUX. Fotó: BET

Varga Zoltán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy bár a BUX-index 0,21 százalékkal gyengült, még így is jobban teljesített mint a nyugat-európai piacok, ahol például a német DAX-index több mint 2 százalékkal esett. A nemzetközi befektetői hangulat negatív volt elsősorban az amerikai jegybank elnökének csütörtöki üzenete miatt, amely a korábban vártnál esetleg gyorsabb kamatemelési ciklust jelezhet előre.

Varga Zoltán jelezte, a Molnál folytatódott a csütörtökön elindult negatív korrekció, az OTP azonban továbbra is jól tartotta magát.

Az átlagosnál alacsonyabb volt a forgalom a BÉT-en. Az ukrajnai háború okozta forgalomemelkedés az elemző szerint megszűnni látszik, csökken a befektetői aktivitás. Amíg nem érkeznek meg a gyorsjelentések addig viszonylag alacsonyabb forgalom várható.

  • A Mol 44 forinttal, 1,42 százalékkal 3060 forintra csökkent, 4,6 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,87 százalékkal 10 890 forintra erősödött, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,52 százalékkal 389 forintra esett, forgalma 83,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,22 százalékkal 6875 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

(MTI) 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36590 36590 36880 -0,57% 0 0 5 291 055 900 HUF 2026-01-09 17:05:22
MOL 3200 3112 3200 +2,83% 0 0 3 159 148 922 HUF 2026-01-09 17:05:14
MTELEKOM 1862 1834 1864 +1,20% 0 0 516 758 220 HUF 2026-01-09 17:10:55
RICHTER 10280 10210 10340 0,00% 0 0 948 649 560 HUF 2026-01-09 17:05:23
OPUS 555 546 557 +1,65% 0 0 94 489 066 HUF 2026-01-09 17:05:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fagyási sérüléseket szenvedett a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 10:11
A hazai fizetőeszköz gyengébben zárta január első teljes üzleti hetét, mint ahogyan nyitotta.
Részvény / Deviza / Áru Az új év első hete is óriási rekordot hozott a londoni tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 08:42
Tízezer pont feletti rekordon zárta az idei első teljes kereskedési hetet a Londoni Értéktőzsde FTSE 100-as indexe.
Részvény / Deviza / Áru Nem húzott jégeralsót a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 19:41
A bankközi piacon a magyar fizetőeszköz árfolyama kissé gyengült a pénteki kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlenül erősödött a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 17:45
A BUX 600,54 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 116 510,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A gyenge foglalkoztatási adatok visszafogták a New York-i nyitást
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 15:50
Pénteken inkább emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék, miután megismerték a friss foglalkoztatási adatokat.
Részvény / Deviza / Áru Padlógázzal emelkedik a Mol
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,64 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Inog a forint, stabil a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 11:57
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 0,64 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Óvatosan bizakodó a tőzsde, a forint viszont megtört
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 09:25
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,64 pontos emelkedéssel 115 910,22 ponton nyitott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Vállveregetést érdemel ma reggel a forint
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 07:23
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Már a sorsdöntő napra figyelt a Wall Street
Imre Lőrinc | 2026. január 9. 06:17
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG