3p

Emelkedéssel zárt a magyar tőzsde.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1175,13 pontos, 0,91 százalékos emelkedéssel 130 903,63 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 26,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI kérdésére elmondta, hogy a nemzetközi környezet nem kedvezett a részvénypiaci hangulatnak, az európai indexek többnyire csökkentek. Belföldön kibocsátói hírek nem befolyásolták az árfolyamokat, csupán az OTP erősödhetett egy céláremelésnek köszönhetően – tette hozzá Aradványi Péter. Az elemző szerint a Magyar Telekom a korábbi jelentős erősödést korrigálta a hét első kereskedési napján, a többi vezető részvénynél pedig egyelőre nem látszik irányváltás.

  • A Mol árfolyama 8 forinttal, 0,21 százalékkal 3820 forintra csökkent 2,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 700 forinttal, 1,76 százalékkal 40 500 forintra erősödött, forgalmuk 17,9 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 30 forinttal, 1,14 százalékkal 2592 forintra esett, forgalma 2,9 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 190 forinttal, 1,58 százalékkal 12 190 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el – írja az MTI. 

Mínuszban a vezető nyugat-európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,24 százalék plusszal, a frankfurti DAX-index 0,72 százalék mínusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 1,03 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,21 százalékkal csökkent. Milánóban 0,64 százalékos, Madridban 0,52 százalékos veszteséggel zárult a kereskedés.

Az európai tőzsdezárás után (17.45 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,23 százalékos mínuszban, az S&P 500-as index 0,45 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,78 százalékos nyereséggel állt.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 3,76 dollárral (4,02 százalékkal), 97,18 dollárra emelkedett.

Az arany határidős jegyzése unciánként 0,44 százalékkal (19,95 dollárral), 4536,45 dollárra gyengült.

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gázpiac legközelebbi, júniusi jegyzésében 3,55 százalékkal emelkedett az előző kereskedési nap záróértékéhez képest: 1 megawattóra 47,04 eurón állt 17.45 óra körül. A gázjegyzés három hónapja 31,22 eurón, egy éve 33,97 eurón, két éve 29,79 eurón zárt.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45300 45010 46150 -1,16% 0 0 15 879 257 030 HUF 2026-09-24 17:09:44
MOL 5250 5125 5250 +1,06% 0 0 3 619 343 275 HUF 2026-09-24 17:13:43
MTELEKOM 2544 2530 2552 +0,08% 0 0 1 051 100 370 HUF 2026-09-24 17:07:31
RICHTER 12650 12530 12680 -0,16% 0 0 997 246 200 HUF 2026-09-24 17:06:23
OPUS 280 280 294 -4,11% 0 0 33 782 249 HUF 2026-09-24 17:13:50
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
Részvény / Deviza / Áru Ma kevésbé vidáman mehetünk a forintot átváltani
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:52
Érdekesen indította csütörtököt a forint a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Nem tetszett Amerikának, amit odahaza látnak a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 07:07
Megint a pénzzel szavaztak a kapitalisták, így zártak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Minden fókuszt elvisz Amerika, pedig az igazi sikersztorik itt vannak az orrunk előtt – interjú
Dala Gábor - Imre Lőrinc | 2026. szeptember 24. 05:51
Hozzájárul a globális hozamemelkedéshez, hogy a legnagyobb amerikai technológiai cégek dollármilliárdokat költenek el a mesterséges intelligenciával kapcsolatos beruházásokra – erről is beszéltek a Hold Alapkezelő portfóliókezelői a Privátbankárnak adott interjúban. Bár még nem jelenthető ki biztosan, hogy az AI-nagyágyúk egyre masszívabb hitelfelvétele rendszerszintű kockázatot jelent, de a múltból kiindulva vannak aggasztó jelek. Ifkovics Ábrahám és Hadnagy Milán hozzátették: mivel az Egyesült Államok viszi el a legtöbb fókuszt a részvénypiacokon, ott a legnehezebb megtalálni a kiugró sikersztorikat. Miközben Európa és a régiónk is hemzseg a jó vételi lehetőségektől.
Részvény / Deviza / Áru Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 18:21
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG