3p
Javult az eredmény, a cég mégis megvágta az osztalékot. Nem véletlen esett a részvény ára kedden.

A Magyar Telekom Nyrt. 2019-ben 666,7 milliárd forint árbevételt ért el, ami 1,5 százalékkal haladja meg az előző évit, adózott nyeresége 4,2 százalékkal 44,5 milliárd forintra nőtt - közölte a társaság a tőzsde honlapján kedden.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált eredménykimutatás szerint a negyedik negyedévben az összes bevétel 4,1 százalékkal 182,3 milliárd forintra, az adózott nyereség 68,5 százalékkal 12,9 milliárd forintra emelkedett, ami nagyjából megfelelt az elemzői várakozásoknak. Az elemzők 4,9 százalékos (180,5 milliárd forint) bevételnövekedést és az adózott eredmény 72 százalékos (12,9 milliárd forint) bővülését várták a tavalyi negyedik negyedévre.

A jelentés szerint a tavalyi utolsó negyedévben a bevételek növekedéséhez a magyarországi rendszerintegrációs és információtechnológiai (RI/IT) bevételek emelkedése, valamint a mobil adatbevételek mindkét országban (Magyarország és Macedónia) jelentkező emelkedése járult hozzá. Éves szinten azért tudtak növekedni a bevételek, mivel a szolgáltatási bevételek és a készülékértékesítési bevételek növekedése ellensúlyozta az RI/IT bevételek csökkenését.

A mobil bevételek éves összehasonlításban 354,4 milliárd forintot tettek ki tavaly egész évben, mivel a mindkét országban tapasztalható árnyomás hatását ellensúlyozták a bővülő ügyfélbázis és a szerződéses ügyfelek arányának növekedése miatti pozitív hatások. Az EBITDA éves összehasonlításban 23,4 százalékkal, 57,6 milliárd forintra nőtt 2019 negyedik negyedévében, a teljes évben pedig 14,6 százalékkal 220,6 milliárd forintra. Az EBITDA növekedése a magasabb bruttó fedezetnek és a közvetlen költségekben elért megtakarításoknak köszönhető - írták.

A jelentés idézi Rékasi Tibor vezérigazgatót aki elmondta: a csoport megőrizte a lendületét, minden fontos mutatóban növekedést értek el. Hozzátette: a magyarországi mobil és vezetékes portfóliót átalakították, ezzel éves összehasonlításban a vezetékes szegmensben 2,9 százalékos, a mobil szegmensben pedig 3,0 százalékos bevételnövekedést értek el.

A Telekom az idei évben és jövőre is a tavalyihoz hasonló árbevételre számít, az EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti) eredményében pedig 1-2 százalékos növekedést vár mindkét évben. A szabad cash-flow tavalyi 65,1 milliárd forintos értékéhez képest a társaság az idén 5 százalékos növekedéssel számol, 2021-ben pedig változatlan szinttel. A CAPEX költés (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) 89,6 milliárd forintot ért el tavaly, ezt változatlan szinten tervezik tartani az idén és jövőre is.

Kellemetlen meglepetés, hogy a korábbi 27 forintos osztalék helyett az igazgatóság csak 20 forintos osztalék kifizetését javasolja. Ez viszont nem túl erős, 4,5 százalékos osztalékhozamot jelent, ami elmarad például a MÁP Plusz 5 százalékos hozamától. A befektetők vélhetőleg ez utóbbi miatt kezdték adni a részvényt az adatok megjelenését követően.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A semmiből jöt – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG