2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A budapesti tőzsde stagnált nyitáskor, miközben Európa erősödött, az ázsiai piacok pedig vegyes képet mutattak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,37 pontos csökkenéssel, 98 185,37 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest minimálisan gyengült a mutató, erről az MTI írt.

Ezzel szemben pluszban kezdték a napot a vezető nyugat-európai tőzsdék. Londonban a FTSE index 0,47 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,37 százalékkal, a párizsi CAC–40 index pedig 0,23 százalékkal erősödött a kereskedés elején. Az euróövezeti vállalatokat tömörítő EuroStoxx50 index szintén emelkedett, 0,15 százalékos pluszt jelzett.

Ázsiában vegyesen mozogtak a vezető indexek. A térség irányadó piacán, Tokióban a Nikkei225 index 0,14 százalékkal 39 699 pontra csökkent, miközben a szélesebb Topix mutató 0,02 százalékkal emelkedett. A szintén bezárt ausztrál tőzsde 0,02 százalékos gyengüléssel zárt, míg a szöuli index 1,34 százalékkal, a tajpeji pedig 0,60 százalékkal erősödött. A fél nyolckor még nyitva tartó sanghaji börze 0,21 százalékos pluszban állt, a hongkongi tőzsde viszont 0,69 százalékos mínuszban volt ekkor.

Budapesten egyelőre nincsenek nagy viharok
Budapesten egyelőre nincsenek nagy viharok
Fotó: MTI

Az árupiacokon az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára fél nyolckor 42 centtel (0,61 százalékkal) 68,69 dollárra csökkent. Az arany ára ekkor unciánként 0,35 százalékkal (11,59 dollárral) 3371,30 dollárra emelkedett. Az európai tőzsdenyitáskor a Brent hordónkénti ára már 50 centtel (0,72 százalékkal) alacsonyabban, 68,61 dolláron állt, míg az arany ára unciánként 0,34 százalékkal (11,30 dollárral) 3371,10 dollárra nőtt.

Árfolyam

A földgáz irányadó európai ára is emelkedett: a TTF holland gáztőzsde legközelebbi, augusztusi jegyzése 0,14 százalékkal nőtt, így a kereskedés első órájának végén 1 megawattóra 33,64 euróba került. Összehasonlításképp: három hónapja 37,21 eurón, egy éve 36,86 eurón, két éve pedig 41,01 eurón zárt a jegyzés.

A forint is erősödött a főbb devizákkal szemben. Az euró 399,55 forintra gyengült a szerda esti 400,25 forintról. A svájci frank árfolyama 428,52 forintról 428,47 forintra, míg a dolláré 339,48 forintról 338,53 forintra csökkent. Az euró árfolyama eközben dollárban mérve 1,1803-ra emelkedett a korábbi 1,1787-ről.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG