2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kedvezőbbé vált a nemzetközi befektetői hangulat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,44 pontos csökkenéssel, 153 514,81 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékéhez képest minimálisan gyengült.

A kedvezőbbé váló nemzetközi befektetői hangulatban mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Kedden felülteljesítő volt a magyar részvénypiac, a BÉT részvényindexe, a BUX 1793,74 pontos, 1,18 százalékos emelkedéssel történelmi csúcson, 153 518,25 ponton zárt. Czibere Ákos az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is 46 279 forintnál látható támasz, 47 500 forintnál van a következő ellenállási szint, amelynek áttörése esetén 48 625 forintnál adódhat a következő akadály. A részvény ára 490 forinttal, 1,05 százalékkal 46 940 forintra erősödött kedden, forgalma 16,1 milliárd forintot tett ki. A Mol az osztalék mértékénél kisebbet esett, így 5160 forintnál húzódik támasz, 5285 forintnál ellenállási szint. Kedden a papír árfolyama 195 forinttal, 3,63 százalékkal 5170 forintra csökkent, 5,3 milliárd forintos forgalomban.

Az elemző kitért arra, hogy lezárult a Mol-kötvény árazási folyamata. A papír futamideje 5 év, az éves kamatszelvény 4,625 százalék, a hozam 4,86 százalék. Mivel a hozam meghaladja a kupont, a kibocsátási ár névérték alatt, nagyjából 99 százalékon alakulhatott. A Richter felfelé korrigált és a 12 640 forintos szint felett tudott zárni, amely fontos rövid távú támaszt jelent, a következő ellenállás a 30 napos mozgóátlag 12 779 forintnál. A részvény árfolyama 100 forinttal, 0,8 százalékkal 12 660 forintra emelkedett kedden, forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A Magyar Telekom szintén ellenállási szintek áttörésével próbálkozik, támasz 2557 forintnál látszik, a következő fontosabb akadály pedig 2596 forintnál. A papír árfolyama 24 forinttal, 0,94 százalékkal 2576 forintra nőtt, forgalma 417,7 millió forint volt kedden. A szakértő jelezte azt is, hogy megerősítették a Magyar Telekom hitelbesorolását, a Scope Ratings a kibocsátói BBB+ besorolást stabil kilátással tartotta fenn.

Árfolyam

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41530 41110 41760 -0,76% 41530 41540 3 523 401 210 HUF 2026-11-03 13:29:09
MOL 5045 4942 5065 +1,92% 5045 5050 1 230 038 632 HUF 2026-11-03 13:29:47
MTELEKOM 2888 2860 2900 +0,42% 2890 2892 429 720 668 HUF 2026-11-03 13:22:59
RICHTER 12960 12840 13000 -0,31% 12960 12990 436 394 460 HUF 2026-11-03 13:29:04
OPUS 196 190 196 +2,08% 195 196 2 861 567 HUF 2026-11-03 13:29:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG