Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
A magyar piacon tovább folytatódik a zuhanás, a nemzetközi trendekkel párhuzamosan óriási veszteséggel kezdett a tőzsdeindex.
(Fotó: Budapesti Értéktőzsde)

A BUX a kereskedést követően folyamatosan lefele tartott, elsősorban az OTP zuhanása miatt. A nyitás után 10 perccel az index 8,5 százalékos esést mutatott, amely még a mostani erős volatilitás mellett is durva kilengésnek számít. A szakértők közül többen arról beszélnek, hogy a mostani szakadás a 2008-as válságot idézi, akkor is elemi erővel nyomták napról-napra lejjebb a piacot.

További árfolyamokat itt talál

A BUX a nyitás után 33 400 pontig zuhant. Ebben leginkább az OTP érintett, hiszen a bankpapír a nyitás után 13 százalékkal volt a szerdai értéke alatt. Ugyanakkor a Mol is 8,1 százalékot esett. Kisebb veszteséggel úszta meg a Richter és a Magyar Telekom, amelyek 3,5 százalék körül gyengültek.

A nyitást követően az OTP papírja tovább gyengült, és elérte a 15 százalékos veszteséget is.

A nagy európai piacok (német, francia, angol) 5-6 százalék közötti mínuszokkal indítottak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 29850 29850 30160 -0,30% 29840 29850 4 438 068 740 HUF 2025-09-09 15:04:39
MOL 2882 2870 2898 +0,07% 2882 2886 478 460 190 HUF 2025-09-09 15:04:21
MTELEKOM 1854 1854 1896 -1,49% 1854 1856 696 281 456 HUF 2025-09-09 15:04:22
RICHTER 10410 10320 10450 +0,29% 10410 10420 432 909 770 HUF 2025-09-09 15:03:55
OPUS 553 550 560 -1,07% 551 553 24 409 544 HUF 2025-09-09 15:03:00
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Magyar Telekom már kevésbé szenved
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 14:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,12 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyéves csúcson a forint – de miért is?
Eidenpenz József | 2025. szeptember 9. 14:10
Viszonylag erős a forint, amihez az MNB-elnök nyilatkozata és a gyenge dollár is hozzájárulhatott. De ezen kívül a forintot erősítő spekuláció is kialakult. Vége a több évtizedes, apránkénti kúszó leértékelésnek? Hogy állunk a lengyelekhez képest?
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmasan indult a kedd a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 11:47
Délelőtt több mint 1 százalékkal csökkent a Magyar Telekom részvényeinek értéke, a Mol viszont erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Rég látott pánikot okozott egy választási kudarc
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 10:38
Nyekkentek az argentin piacok.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedett a Brent-olajár, a párizsi tőzsde is tartja magát
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 09:38
A francia kormányválság közepette 0,2 százalékos emelkedéssel indított a párizsi tőzsde, a BUX szintje alig változott a hétfői záróértékhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A forinttal és az euróval szemben is tovább gyengült a dollár
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 07:41
Két éve nem volt ilyen: 333-mal kezdődik a dollár-forint árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Közeleg a Fed ülése, emelkedtek az amerikai tőzsdei mutatók
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 07:16
A Nasdaq emelkedett a legnagyobb mértékben, de a Dow Jones és az S&P 500 is jól zárta a hétfőt.
Részvény / Deviza / Áru Erre számíthat, ha hétfőn akar eurót venni
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 18:56
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt talpon hétfőn
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 18:37
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,05 pontos, 0,2 százalékos csökkenéssel, 102 973,66 ponton zárt hétfőn, teljesítménye elmaradt az európai piacokétól.
Részvény / Deviza / Áru Optimistán indult a hét Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 16:00
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG