2p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 316,11 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 56 511,84 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BUX alulteljesített a nyugat-európai tőzsdékhez képest, ahol emelkedtek az indexek. A forgalom átlag körüli volt.

A vezető részvények között a legnagyobb forgalmat és a legnagyobb esést az OTP, valamint a Mol könyvelhette el, pedig nem volt különösebb vállalati hír - tette hozzá.

Ma gyengén muzsikált a magyar tőzsde. Fotó: BÉT
Ma gyengén muzsikált a magyar tőzsde. Fotó: BÉT

A Mol árfolyama 44 forinttal, 1,58 százalékkal 2748 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,50 százalékkal 13 900 forintra esett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,33 százalékkal 608 forintra erősödött, forgalma 197,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,17 százalékkal 8615 forintra nőtt, a részvények forgalma 419,9 millió forintot ért el.

A BUMIX 5050,27 ponton zárt csütörtökön, ez 20,52 pontos, 0,40 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Árfolyam

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41990 41500 42160 +0,62% 41980 41990 5 814 515 060 HUF 2026-04-28 15:08:50
MOL 4074 4050 4120 +0,79% 4074 4078 707 319 432 HUF 2026-04-28 15:09:03
MTELEKOM 2480 2480 2520 -0,64% 2480 2488 491 606 722 HUF 2026-04-28 15:10:41
RICHTER 12800 12750 13080 -1,69% 12790 12800 696 435 780 HUF 2026-04-28 15:07:59
OPUS 285 271 298 -4,68% 282 285 266 911 951 HUF 2026-04-28 15:09:40
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:41
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Molnak volt rossz napja hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:19
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG