2p

Bár Európa tőzsdeinek túlnyomó részén erősödtek az indexek, Budapesten mínuszban zárt a BUX - kedden sereghajtó lett a magyar index, mert délután adni kezdték a részvényeket.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 139 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 51 785 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedden nemzetközi társaihoz képest alulteljesített a Budapesti Értéktőzsde, Európában 1 százalék körüli pluszban kereskedtek nap közben, az amerikai tőzsdén az indexek vegyes képet mutattak. (Konkrétan sereghajtó lett a BUX kedden az európai indexek között - a tőzsdék nagy részén emelkedtek a vezető indexek.)

Török Lajos az MTI összefoglalója szerint elmondta: a forgalom viszonylag magasan alakult a BÉT-en, főleg az OTP részvényeivel kereskedtek jelentősebb tételben. A budapesti tőzsdén a nyitás után még kedvező volt hangulat, majd délután elkezdett csökkeni a BUX, jelentős eladási hullám indult az OTP, a Mol és a Richter részvényeiben is.

Az OTP árfolyama kedden - pirossal a hétfői záróérték. Forrás: Privátbankár.hu Árfolyamok
Az OTP árfolyama kedden - pirossal a hétfői záróérték. Forrás: Privátbankár.hu Árfolyamok

Végül a Mol és a Magyar Telekom tudott erősödni a nap végére a bluechipek közül, az OTP és a Richter veszített értékéből.

Nézze meg, hogyan zártak részvényei >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40620 40250 41390 -1,41% 40590 40610 14 609 148 330 HUF 2026-11-06 13:38:40
MOL 4866 4812 4980 -2,33% 4856 4862 2 328 223 028 HUF 2026-11-06 13:39:07
MTELEKOM 2930 2822 2940 +2,09% 2930 2934 1 177 745 130 HUF 2026-11-06 13:38:48
RICHTER 12880 12820 12980 -0,69% 12870 12880 1 033 211 020 HUF 2026-11-06 13:40:18
OPUS 205 200 208 +2,49% 205 206 51 803 580 HUF 2026-11-06 13:35:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG