2p

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 1,51 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.

A BUX fél 12-kor 109 589,28 ponton állt, ami az előző záróértékéhez képest 172,55 pontos, 0,16 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 174,06 ponttal alacsonyabb.

A részvénypiac forgalma délelőtt 72,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

  • A Mol 30 forinttal, 1,05 százalékkal 2880 forintra erősödött.
  • Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,26 százalékkal 34 510 forintra csökkent.
  • A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 0,45 százalékkal 1788 forintra nőtt.
  • A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,22 százalékkal 9735 forintra esett.

Árfolyam

Jól jött a Mol bejelentése

A Mol kiemelkedik a mezőnyből, minden bizonnyal az a hír húzza a papírokat, hogy a Mol-csoport és a azerbajdzsáni állami olajtársaság, a SOCAR átfogó szénhidrogén kutatási, fejlesztési és termelésmegosztási megállapodást írt alá, amely Azerbajdzsán Shamakhi-Gobustan régiójának egy szárazföldi területére vonatkozik, a közös kutatási projektben a Mol-csoport operátorként 65 százalékos, a SOCAR pedig 35 százalékos részesedéssel rendelkezik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41840 41510 42100 +0,48% 41840 41850 3 255 195 770 HUF 2026-10-16 12:56:27
MOL 5025 5010 5080 -0,50% 5025 5040 1 129 296 130 HUF 2026-10-16 12:55:02
MTELEKOM 2694 2656 2718 +1,28% 2694 2696 1 115 034 516 HUF 2026-10-16 12:56:13
RICHTER 12740 12680 12810 +0,24% 12740 12750 443 075 950 HUF 2026-10-16 12:55:36
OPUS 218 214 226 +0,93% 217 220 30 313 043 HUF 2026-10-16 12:56:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG